Hónap: 2024 június

Május 4., szombat

Hétvége. Negyed 9-kor férj keltegetésére ébredtem… addigra ő már túl volt az első reggeli tornáján is. Tegnap nagyon rákapcsolt: elment úszni és legalább 5-6-szor nekiállt a gyógytornának is. Remélem, hogy lesz eredménye.

Tíz perc se telt el azután, hogy magamhoz tértem és máris bejelentkezett Nina… együtt mentünk be a szobájába, hogy összepuszilhassuk. Annyira édes ez a gyerek! És olyan hihetetlen, hogy mindjárt egy éves…

Április 29., hétfő 

Még jó, hogy 11 körül lefeküdtem – Nina ugyanis hajnali egykor sírva ébredt. Adtam neki fájdalomcsillapítót, mert csúnyán köhögött, és meg is etettem, aztán mindketten visszaaludtunk. 

Legközelebb arra ébredtem, hogy férj kelteget. Fél öt múlt… magamra kaptam a ruháimat, aztán én is lementem utána a konyhába. Eddigre már megcsinálta a teámat, úgyhogy ittam egy kicsit, ettem hozzá egy falatot, majd nekiláttunk felkelteni a gyerekeket is. Felébresztettük a nagyokat, aztán a Kicsit – aki annyira nem volt magánál, hogy félig alva öltöztettem át – végül a baba következett. Szegénykém azt se tudta, hol van… hálózsákostul repült a kocsiba.

Április 27., szombat

Hét óra környékén arra ébredtem fel, hogy egy picike kis pizsamás alak érkezett a szobámba, aki megállt az ágyam mellett, és szemrehányóan azt mondta:

– Anya, hol voltál??? Miért nem jöttél?

– Jöttem mókuskám, ott voltam nálad – mondtam neki az igazsághoz híven – csak aztán Nina sírt az éjszaka, és át kellett mennem hozzá. Gyere, bújj ide hozzám – tettem hozzá békítően.

– Jó – mondta, és bebújt mellém a takaró alá.

Április 22., hétfő

3:42. Nina ébreszt.

Nyögdécsel… biztos megint fáj a foga.

Felkelek, megnézem, van-e cumija. Van, úgyhogy csak simogatom kicsit a fejét…. a fejem még mindig ólmosan nehéz a tegnap után, nem segített rajta az alvás sem. 

Kint halkan, de ütemesen kezd esni az eső… aha, akkor ezért fáj a fejem, mert front van. Nina is nyugtalan… hallja, ahogy az eső egyre jobban veri a tetőt.

Április 19. péntek

A kimerítő, 17 órás kocsiút után végül éjfélkor feküdtem le – hogy hajnali háromkor Nina sírására ébredjek. Azt hittem, összeesek a fáradtságtól… nem volt erőm hozzá, hogy tutujgassam, így – jobb ötletem nem lévén – lecsattogtam a konyhába, csináltam neki egy adag tápszert, és megetettem, remélve, hogy ez visszaaltatja. Bejött.

Legközelebb hat után kelt fel (és én is) a Középső köhögésére és a Kicsi beszédére. Ő kelt a legkorábban – de fél hét előtt már mind a hatan lent ültünk a nappaliban. Nem mondhatnám, hogy nagyon ki voltunk pihenve… mindenkin látszott, hogy fáradt és ennek megfelelően kellőképpen ingerlékeny is. Egyedül a Kicsi mondta nekem lelkesen, hogy “én nagyon jól kialudtam magam, mert jóóó nagyot aludtam”. Igaz, tényleg ő aludta hatunk közül a legtöbbet – de az se volt több, mint 8-9 óra, a szokásos 10-11 helyett.

Április 14, vasárnap 

– Nem az enyém!!!! – ordította mérgesen a Nagy.

Egy kis darab papíron ment a veszekedés, amit tegnap valaki otthagyott a teraszon, mikor a dínós papírrepülőjüket összerakták – és most természetesen 15 perce azon ment a vita, hogy ki dobja ki. Mivel egyikük sem akarta: se a Kicsi, se a Középső, se a Nagy.

Pedig biztos, hogy nem én és az apjuk, hanem ők hagyták ott – de mégis mindegyik a másikra mutogatott.

Április 8., hétfő

– Apaaaa! Apaaa! – ébredtem reggel fél nyolckor a Kicsire.

Kellett pár perc, míg összeszedtem magam… álmomban egy nagyon régi, párizsi lakásban jártam, amit nagyon szerettem volna megvenni magunknak, és aztán felújítani… helyiségről helyiségre jártam benne, és már láttam is magam előtt, hol kell falat átrakni, hol milyen új funkciója lesz a szobáknak és oda milyen bútorok kellenek majd… álombeli férjnek is lelkesen magyaráztam az elképzeléseimet – de ő csak olyan uncsi dolgokkal tudott foglalkozni akkor is, mint a vízszerelés, meg a sopánkodás, hogy mennyi munka lesz leverni a csempét… pont úgy, mintha csak az életbeli férj lett volna.

Annyira valósághű álom volt, hogy szinte még a lakás kissé dohos szagát is érezni véltem az orromban, mikor magamhoz tértem.