Egy blog arról, milyen az élet négy gyerekkel Franciaországban. Posztok a franciákról, az agymenéseikről – meg néha az enyémekről – és úgy általában a kisgyerekes életről.
December 28., szombat
Nina igazi nagylánnyá kezd cseperedni! Mindenben rendkívül önálló a kisasszony. A nadrágját például már csak magának akarja felhúzni, nem engedi, hogy én (vagy más) adja rá. Tegnap este is…
December 24., kedd
Ma este karácsony!
Ha esetleg elfelejtkeztem volna róla, hogy mára esik ez a jeles nap, a gyerekeim úgyis figyelmeztettek volna rá. A két nagyobb ma reggel az utolsó ablakokat is kinyitotta az adventi naptárakon, miközben buzgón magyarázták, hogy ma este jön a Jézuska!
– Na mi lesz benne, boite aux lettres (postaláda), vagy télapó? – kérdezte a Középső, miközben az ajtó perforált szegélyét igyekezett az ujjaival feltépni.
December 18., szerda
Reggel hétkor arra ébredtem, hogy fáj a hasam.
Én már annyira unom ezt a sok fájást! (meg magamat is, hogy folyton erről panaszkodok). Számba vettem, hogy csak ma mi mindenem fájt már reggel, és bizony elég hosszú volt a lista: a nyakam, a fejem, a szemem – ami még mindig a kötőhártya-gyulladást nyögi – a csuklóm, amire ráestem – és most még ráadásnak a hasam, ráadásul rögtön kétféleképpen. Aaaa!
December 12., csütörtök
Érdekes fejlemények. Férj reggel hétkor azzal ugrasztott ki az ágyból, hogy az előbb hányt és jöjjek gyorsan, mert a Kicsit valakinek reggeliztetnie kell.
Hirtelen azt se tudtam hol vagyok, de persze ugrottam ki az ágyból és mentem – amitől aztán jól elkezdtem szédelegni. Isteni volt.
December 7., szombat
Alighogy felébredtem, már hallottam is, hogy kint boldogan kiáltoznak a gyerekek. Ezek szerint megtalálták az ajándékokat – ugrottam ki az ágyból.
Siettem, hogy lássam, mi történik – a megtalálás pillanatait már így is elmulasztottam.
December 3., kedd
Ma már tényleg elkezdem a naptárazást. Nincs több kifogás – gondoltam magamban reggel.
Aztán felhívott a nagynéném, hogy utólag megköszöntsön a szülinapomon, és míg én a fényképeket válogattam, másfél órán át elcsacsorásztunk. Pont kitartott ebédig a dolog! Csak sajnos megint nem sokat haladtam…
November 30., szombat
5:20. Ninusra keltünk… sírdogált, úgyhogy adtam neki enni meg egy cumit, amivel sikerült visszaaltatni.
Legközelebb hét előtt öt perccel jelentkezett… akkor az apja ment be hozzá helyettem, mert én már csak a sírására ébredtem fel. Mire odaértem, az apja már épp pelenkázta. Szegénykém lázas volt.
Nov 25. hétfő
Tegnap este megmostam a fiúk haját – minek következtében a Nagy reggel egy igazi kakastaréjjal a fején ébredt. Szeptember óta növeszti ugyebár a séróját, és most már elég nagy ahhoz, hogy kialakuljon ez a ‘képződmény’ – amit aztán semmiféle módszerrel se bírtam letapasztani.
Semmivel.
Erőfeszítéseimnek és a fiókban fellelt, kétféle zselének hála, végül nem felfelé, hanem inkább oldalra, nagyjából 90 fokos szögben megdőlt hajjal ment aznap az iskolába… de legalább nem állt égnek az egész.
November 16., szombat
Másnap reggel a Középsőre ébredtem. Ott állt az ágyam mellett, és azt mondta:
– Anya!
– Mi a baj?
– Rosszat álmodtam…
– Gyere, mondd el, mi volt az az álom? – mondtam neki, miközben arrébb csúsztam, hogy odafekhessen mellém az ágyba.
November 8., péntek
Ma reggel a bölcsiből hazafelé menet egy bolond öregasszony majdnem rám húzta a kormányt az autópályán. Csak a jóistennek – meg a mellettem lévő üres sávnak – köszönhetem, hogy nem történt baleset – de nagyon félelmetes volt, hogy a kis sárga Citroen-jét minden index vagy akár csak egy balra nézés nélkül elkezdte rám húzni – és én reflexből húztam szintén balra a kocsit.