Egy blog arról, milyen az élet négy gyerekkel Franciaországban. Posztok a franciákról, az agymenéseikről – meg néha az enyémekről – és úgy általában a kisgyerekes életről.
Augusztus 19., hétfő
Kiderült, hogy Nina NAGYON szereti a szőlőt.
És sajnos az is kiderült, hogy fosik tőle – aminek áldásos következményeit napjában legalább háromszor tapasztalhatjuk.
Augusztus 15., csütörtök
Férjjel még a reggeli kerítésfestés közben megbeszéltem, hogy ma nem itthon ebédelünk, hanem bemegyünk a közeli városba, és ott fogunk pizzázni a gyerekekkel.
A “Gyilkos pizzák” c. epizód ugyanis tegnap úgy megihlette a két nagyot, hogy ma mindenáron pizzát akartak enni – nekem meg nem volt kedvem se főzőcskézni a negyven fokban, se mélyhűtöttet enni, úgyhogy helyettök is eldöntöttem a dolgot.
Augusztus 12., hétfő
Másnap reggel Nina 5:45-kor ébresztett minket.
Hiába etettük meg, már nem aludt vissza, úgyhogy hatkor kimentünk férjjel és vele hármasban a már bejáratott helyünkre, a konyhaajtó előtti kis placcra. Szeretem azt a helyet… gyerekkoromban mindig ült ott legalább egy “mama” a falnak támasztott hokedlin, és épp munkálkodott valamin – ha máson nem, a rózsafüzérén.
Augusztus 9., péntek
Az előző esti tűzrakás után másnap mindannyian kissé korainak találtuk a reggel hatos ébresztőt… márpedig Nina ekkor kelt fel, és utána már nem lehetett visszaaltatni.
Hogy ne verjen fel mindenki mást is az elsőszobában, kivittük a konyha elé fellógatott kis babahintájába. Amit egyébként nagyon szeret.
Augusztus 5., hétfő
Hétfőn a Nagy lovastáborba ment. Reggel nyolcra.
Természetesen hiába keltegettem már negyed nyolc óta, hogy siessünk, egyen, öltözzön, mosson fogat, induljunk el, mert ő bizony nem sietett… ráérősen eszegette a reggelijét, aztán keresgélte össze a lovaglócuccát – miközben egypercenként mondtam el újra és újra, mint egy papagáj, hogy “El fogunk késni!!”. Teljesen mindegy volt, mennyire sürgetem, mert végül pontosan 8 előtt 8 perccel sikerült kilőnünk vele – de csak miután az egész nyaralótelep végigasszisztálta, ahogy lázasan igyekszünk kiszedni a bicikliket a hátsó sufniból, ahova férj tegnap este a szokásos mindent-el-fognak-lopni-mindent-be-kell-zárnom parájában besuvasztotta őket.
Augusztus 3., szombat
Hála az égnek, hogy tegnap mégsem beszéltem rá a szüleimet, hogy aludjanak valahogy mégis a faházban… éjfélkor ugyanis arra ébredtünk, hogy a Nagy megáll az ágyunk mellett és sír, hogy fáj a füle. Egy kicsit megijedtünk, de aztán előtúrtam a fájdalom-csillapítót, adtunk neki egy adagot, ő pedig szépen visszaaludt.
4:38-kor Ninus ébresztett minket. Megetettem, aztán már csak ébren forgolódtam… egyszerűen nem bírtam visszaaludni.
Augusztus 1., csütörtök
Mától hivatalosan is elkezdődött a balatoni nyaralás! Reggelre kelve már mind a hatan itt ébredtünk a faházban, úgyhogy én bizony innentől számolom csak a családi “nyaralást”.
A kicsik közül az első ébredő 6:15-kor jelentkezett… már nem emlékszem, melyikük volt az, a Kicsi vagy a húga, de azt tudom, hogy onnantól kezdve mi ketten már nem aludtunk az apjukkal, főleg, hogy pár perc múlva a Középső is csatlakozott a kvartettünkhöz.
Egyedül a Nagy volt az, akit alig lehetett felébreszteni még nyolc után is. Pedig még két nap hátravolt a vitorlástáborból és erősen készülődniük kellett volna, nehogy elkéssenek.