Egy blog arról, milyen az élet négy gyerekkel Franciaországban. Posztok a franciákról, az agymenéseikről – meg néha az enyémekről – és úgy általában a kisgyerekes életről.
És nagyon boldog új évet kívánok mindannyiótoknak! Reméljük 2024 csupa jót hoz most már mindenkinek 🙂
November 5. vasárnap
A balul sikerült vívóverseny utáni másnapon hat óra nulla nullakor a Kicsinek kipattantak a szemei, és elkezdte mondani, hogy hol van apa.
Férj épp előtte ment ki egy kevéssel, de mikor meghallotta, hogy a fia keresi, visszajött.
– Jön már apa, ne aggódj – mondta már az ajtóban, nehogy rákezdjen K. a bömbölésre – mire a beste kölyke éles váltással azonnal rávágta: “ne jöjjön apa, mennyen ki!”
Ez a nap is hosszú lesz – gondoltam magamban, miközben képzeletben lassan kifújtam egy naaagy levegőt.
November 1., szerda
Negyed nyolcig alhattam! A Kicsin és rajtam kívül már mindenki fent volt, még a baba is, mire reggel kijöttünk a szobánkból.
Miután így elment az idő, és férj nem ébresztett fel, úgy döntöttem, hogy ma nem megyek be a céghez, mert már csak késve érnék be – és őszintén szólva tök fölösleges is bemenni. Férj is csak adta alám a lovat, mondván: úgyis halottak napja van, meg őszi szünet, vagyis senki se lesz bent, aki ellenőrizhetne (de ha igen, az se érdekel már igazán).
Úgyhogy úgy döntöttem, maradok. Ninát magam mellé vettem az ágyba és míg én a teámat kortyolva a gépemen böngésztem a felgyűlt emaileket, ő mellettem játszott. Rájött, hogy ha rácsap a kezével a lepedőre, az hangot ad ki, és ez rendkívüli mód tetszett neki.