Shadow in France

Április 29., kedd

Tegnap este a színház után úgy elaludtunk, mint a kő. A hetek óta tartó éjszakai virrasztások, a sok későn fekvés-korán kelés és a mindenféle izgalmak után muszáj volt végre pótolni valahogy a kimaradt pihenést… reggel mégis korán ébredtem – és amint magamhoz tértem valamennyire, már neki is álltam írni, hogy tartani tudjam az ígért határidőt. Tudtam, hogy aznap még sok dolgom lesz, és minden perc számít, mert

Április 22., kedd

Másnap reggel (viszonylag) kipihenten ébredtünk. Mivel a fiúk mind itt-ott voltak vendégségben, Nina volt a ma reggeli ébresztőnk. Átvettük kicsit magunkhoz az ágyunkba – de a kisasszonynak szokás szerint rengeteg “dolga” volt, úgyhogy egy kis szülői simogatás után már ment is hangos “papa, papa” felkiáltással a szüleim szobájába.

És indult a reggel, hiába volt még csak hat óra.

Április 13., vasárnap

Ma két ikonikus filmet néztünk végig: reggel az Oroszlánkirályt, délután pedig a Végtelen történetet. A Kicsi csak úgy itta mindkettőt magába.

Mikor vége lett az Oroszlánkirálynak, bementek a szobájukba és ott a testvéreivel újrajátszották az egész mesét a Kicsi oroszlános plüsseivel. Mindannyian részt vettek benne… még Nina is kapott egy minioroszlánt a kezébe. A hiénákat kutyás plüssök helyettesítették, a majom egy régi mackó lett. Állati aranyosak voltak.

Március 27.-28, csütörtök-péntek

Nina orrdugulása, taknyossága és betegeskedése végül odáig fajult, hogy elvittem a gyerekorvoshoz, mert attól féltem, hogy be van gyulladva a füle, és azért nem alszik rendesen éjszakánként. És bár a füle nem volt gyulladt, ha már ott voltunk, az orvos azért letesztelte covidra meg influenzára – és naná, hogy influenzája volt. MEGINT!!!

Én ezt már komolyan nem hiszem el… hányadszorra kapjuk már el az idén?! Persze ezek után egyik nap se ment bölcsödébe, hanem végig otthon maradt velem – ami miatt nyilván dolgozni se tudtam semmit. Pedig nagyon kellett volna, mert szorítottak a határidők – dehát annyira elesett és szörnyen nyűgös volt szegénykém, hogy szó szerint semmit se lehetett csinálni mellette.

Március. 17., hétfő

Elmentek a fiúk.

Tegnap este még volt egy kis fennforgás, mert nekem csak szombaton esett le, hogy túrabakancs is kell nekik, nem csak a hócsizma (a hegyekbe mentek és ott bizony hó is esett), ezért kétségbeesetten próbáltam nekik leakasztani egyet használtan (horror, hogy újonnan mennyibe kerül egy ilyen bakancs).

A Nagynak sikerült is beszereznem egyet tíz euróért, amiért vasárnap délután mentünk el kocsival – a Középsőnek viszont nem, úgyhogy neki végül G. anyukája kölcsönözte oda a sajátját (még jó, hogy nem rózsaszín, hanem türkizzöld volt a mintája!). Kicsit nagy volt ugyan a lábára, de kitömtem az elejét zoknival, és így már nem is volt olyan vészes.

Az első márciusi hétvége katasztrofálisan sikerült.

Kezdődött azzal, hogy még pénteken újra kitört rajtam a felfázás, idén már másodszor. Gyanítottam, hogy az előző alkalommal nem sikerült jól kikezelni és most azért jött vissza, és mivel estére G.-t vártuk pizsamapartira (amit a gyerekek már a téli szünet óta szerveztek, tehát nem tehettem meg velük, hogy most az utolsó pillanatban lemondom), kénytelen voltam minél hamarabb valami gyógyszert szerezni magamnak.

Februárban összesen öt érdekes dolog történt:

1. A Kicsi átköltözött a Nagy szobájába.

Pár nappal azután, hogy a húga igazi ágyat kapott, a Nagy egy unalmas szombat délután kitalálta, hogy a Kicsi menjen át az ő szobájába és aludjon vele.

Január 27., hétfő

Az első nap, hogy férj lába – saját bevallása szerint – egy cseppet sem fáj. Hállelúja!

Aludni is tudott tőle és reggel se fájt.

Áldassék!

Az éjszaka ettől függetlenül horribilis volt.

Január 20., hétfő

Ma harmadik napja, hogy beteg vagyok. Alig bírtam összekaparni magam reggel, hogy felkeljek. Nagyon húzott vissza az ágy – de miután férj nem csinálhat semmit a fekvésen és sétán kívül, apám meg érthető okokból nem tud szót váltani a francia óvó- és dadusnénikkel, plusz nem is bír egyedül az összes gyerekkel végigcsinálni egy reggelt, kénytelen voltam valami kis életet lehelni magamba, és csatasorba állni, megint. Hja, a kötelesség nagy úr!

Január 13., hétfő

Komolyan mondom, hogy időnként rosszabb vagyok, mint a pók a falon – de legalábbis többet mászkálok, mint amennyit ő. A mai nap is, te jó ég!

Reggel 7:00-kor a Kicsi ébresztett. Nina ma is nagyon jól aludt, egyszer sem ébredt fel éjszaka, hogy enni kér (isten tartsa meg e jó szokását), és bár a bátyja viszonylag zajosan jött ki a szobájukból, erre se ébredt fel.