Egy blog arról, milyen az élet négy gyerekkel Franciaországban. Posztok a franciákról, az agymenéseikről – meg néha az enyémekről – és úgy általában a kisgyerekes életről.
Természetesen hiába keltegettem már negyed nyolc óta, hogy siessünk, egyen, öltözzön, mosson fogat, induljunk el, mert ő bizony nem sietett… ráérősen eszegette a reggelijét, aztán keresgélte össze a lovaglócuccát – miközben egypercenként mondtam el újra és újra, mint egy papagáj, hogy “El fogunk késni!!”. Teljesen mindegy volt, mennyire sürgetem, mert végül pontosan 8 előtt 8 perccel sikerült kilőnünk vele – de csak miután az egész nyaralótelep végigasszisztálta, ahogy lázasan igyekszünk kiszedni a bicikliket a hátsó sufniból, ahova férj tegnap este a szokásos mindent-el-fognak-lopni-mindent-be-kell-zárnom parájában besuvasztotta őket.
Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
Hála az égnek, hogy tegnap mégsem beszéltem rá a szüleimet, hogy aludjanak valahogy mégis a faházban… éjfélkor ugyanis arra ébredtünk, hogy a Nagy megáll az ágyunk mellett és sír, hogy fáj a füle. Egy kicsit megijedtünk, de aztán előtúrtam a fájdalom-csillapítót, adtunk neki egy adagot, ő pedig szépen visszaaludt.
4:38-kor Ninus ébresztett minket. Megetettem, aztán már csak ébren forgolódtam… egyszerűen nem bírtam visszaaludni.
Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
Mától hivatalosan is elkezdődött a balatoni nyaralás! Reggelre kelve már mind a hatan itt ébredtünk a faházban, úgyhogy én bizony innentől számolom csak a családi “nyaralást”.
A kicsik közül az első ébredő 6:15-kor jelentkezett… már nem emlékszem, melyikük volt az, a Kicsi vagy a húga, de azt tudom, hogy onnantól kezdve mi ketten már nem aludtunk az apjukkal, főleg, hogy pár perc múlva a Középső is csatlakozott a kvartettünkhöz.
Egyedül a Nagy volt az, akit alig lehetett felébreszteni még nyolc után is. Pedig még két nap hátravolt a vitorlástáborból és erősen készülődniük kellett volna, nehogy elkéssenek.
Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
Álljon itt hivatalosan is, az örökkévalóságnak dedikálva: ma jött el a napja annak, hogy Nina egyedül felállt és megtette élete első önálló lépéseit!!
Először a Középsővel, aztán velem, aztán az apjával játszotta el pontról pontra ugyanazt a forgatókönyvet, ami kb így nézett ki: épp letettem volna a karomból a földre, mert mindkét kezemre szükség lett volna valamihez egy pillanatra – ám ahelyett, hogy ő leült volna a földre, mint ahogy ilyenkor szokott, most nem engedte, hogy leültessem a fenekére. Helyette megragadta a kezemet, erősen belekapaszkodott, és ebből az álló pozícióból nekiindult a folyosón, aztán meg sem állt vagy tíz lépésig! Annyira cuki volt!!
Gyorsan hozzá is teszem, hogy e jeles alkalom után heteken át nem ismételte meg újra a nagy attrakciót… hiába várta mindenki. Helyette buzgón négykézlábazott és a világért nem állt volna fel.
Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
Most, hogy túl vagyunk a tanévkezdés izgalmain (remélem mindenki viszonylag épp ésszel élte túl a 865. különórára beiratkozást-szülői értekezletre loholást-utolsó pillanatos ebédbefizetést-orbitális reggeli késéssel iskolába rohanást-illetve rézfaszú bagoly kell holnapra pillanatokat 😅), és a műtétemen is túlestem (napról napra jobb és hála az égnek, még élek!), úgy érzem, itt a megfelelő pillanat, hogy ismét írásra adjam a fejemet és véget érjen a napló-szünet 😉
Bár eleinte nagyon jól esett, hogy nem kell minden nap írnom, aminek köszönhetően júliusban (kvázi terápiás jelleggel) nagyjából egyetlen sort se írtam (pedig bőven lett volna miről :P), a hónap végén mégse bírtam megállni, hogy (legalább vázlatosan) le ne írjam magyarországi hazautunk viccesebb pillanatait. Természetesen nem is mi lettünk volna, ha nem fogunk ki egy bombariadót a reptéren és egy okvetlenkedő utast a gépen, akire a leszálláskor majdnem ráhívták a rendőröket 😅
Innen pedig nem volt megállás – főleg, mert az idei nyár tele volt élményekkel, amiket szerettem volna nem csak fényképen, hanem írásban is megörökíteni… persze a gyerekek mellett nem volt időm rendes naplóba kezdeni, úgyhogy csak jegyzeteltem, amennyire tudtam.
– Ugye nem napló? – kérdezte férj egyik este, mikor a kanapéra ledobva magát látta, hogy már megint a laptopon kopácsolok.
– Áááá, dehogy, épp csak leírom ezt meg ezt, nehogy elfelejtsem – mondtam neki védekezően, mire ő belenyugvó sóhajjal (és kajánul röhögve) legyintett… persze, hogyne, “csak” leírom.
Majd jött a nyár végi visszaút, az évkezdés és millió meg egy apróság, amit már nem is csak vázlatosan a nap végén, hanem azon melegében körmöltem le, úgy, ahogy megtörtént. Hisz ismertek 😅😅
És bár megígértem férjnek, hogy nem kezdek újra hosszas naplóírásba, mert ez most nem az a periódus, hisz alig pár hónap maradt rá, hogy összerakjuk a weboldalam és a stúdiom, illetve beharangozzuk az induló vállalkozást, azt még neki is sikerült beemelnie, hogy “egy kis visszatérés” a lábadozásom alatt beleférhet 😉 Jelenleg úgy gondolom, hogy kb 12-15 rész (vagy több, mert sajnos mindig alultervezem a mondanivalóm hosszát :D) lesz, a történések pedig júliustól az őszi szünetig tartanak majd. Tudom, hogy ez kevesebb a “szokásos” 45 résznél, de jelenleg ennyit tudok lelkiismeret-furdalás nélkül bevállalni… az eddigi tempómat – és a folyton beeső váratlan akadályokat – tekintve szerintem így is kitart adventig, míg megírom 😅
Az olvasásért cserébe egy 2500 Ft-os, egyszeri hozzájárulást szeretnék kérni. A befolyt összeget teljes egészében a stúdióm berendezésére és a weblapra fogom fordítani. Előre is hálásan köszönöm nektek, ha úgy döntötök, szeretnétek ezúttal is támogatni. El sem tudom mondani, mekkora segítséget jelentett ez nekem már eddig is ❤️ Adományozni a szokásos módokon lehet:
akik forintos utalással szoktak élni: minden részlet változatlan (ha esetleg időközben elvesztek az adatok, írjatok értük nyugodtan privátban). Akik eurós utalást kérnek, azok a korábbi gofundme-linken tudnak hozzájárulni: https://gofund.me/eefd8c82
És miután ezen bejegyzés írása közben az idei nyár szinte már rojtosra játszott, nyomokban Celine Dion-ra is emlékeztető, kellemes kis francia slágerét hallgattam (ami nem mellesleg Ninus egyik kedvence – imád rá a kis fenekét rázva táncolni, főleg, ha még a kezembe is veszem, és pörgetem a levegőben, miközben ő a haját reptetve kacag), úgy érzem, stílusosan ezzel illik búcsúzom, hátha a ti péntek reggeleteket is feldobja majd. Szóval:
Un, deux, trois, recommence-moi! (Egy-két-hát, Kezdj újra!)
3:45-kor a babára ébredtem. Többször is felsírt, úgyhogy csináltam neki egy adag tápszert és megetettem, hogy megnyugodjon. Négy óra múlt, mire kijöttem tőle… az álom eddigre kiröppent a szememből, úgyhogy már nem is feküdtem vissza, inkább írtam.
Furcsa volt arra gondolni, hogy ez lesz az utolsó nap, amit megírok… Talán ezért, talán nem, de csodálatos módon majdnem három órán át tudtam dolgozni! A Kicsi ugyanis kivételesen nem jött öt után reklamálni a mézes kalácsát (pedig készültem rá), és így a Középső volt az első, aki 6:47-kor megjelent a nappaliban.
Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
Másnap reggel fél kilenc előtt keltem. A Nagy még békésen aludt mellettem – a kintről beszűrődő zajokból ítélve viszont a többiek már mind fenn voltak. Kimentem.
Nina túláradó boldogsággal négykézlábazott felém, ahogy a nappaliba léptem és úgy mosolygott rám, hogy muszáj volt azonnal felkapnom, és magamhoz ölelnem. Egy pillanatra megpihentettem az arcomat puha és jószagú babaságában, ő pedig úgy nyugodott el a vállamra hajtva a fejét, mintha valami szerelmespár volnánk. Imádom, hogy van nekem – de nagyon időigényes elfoglaltság ám a kisasszony 😀 Onnantól kezdve, hogy az ölembe vettem, egy pillanatra se hagyott másra koncentrálni: jött velem fürdeni, kakaót inni, reggelit csinálni, ruhát válogatni…
Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
Hat óra. A Kicsi az előbb állt meg az ágyunk mellett, majd közölte, hogy éhes.
Kikísértem a konyhába, ott megevett három szelet kalácsot, aztán közölte, hogy még álmos, majd befeküdt mellém az ágyba, ahol így nyugiban tudtunk aludni még egy bő órát.
Negyed nyolckor aztán felébredt, kiment, és az első kérdése az volt:
– Apa, játszunk tojásból kikelő kutyuskát???
Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
Ismét vége egy újabb hétnek… kettőt se pislogtam, és máris itt a hétvége. Én ezt nem hiszem el! Egyetlen nap volt a héten, mikor úgy-ahogy tudtam haladni a dolgaimmal, az összes többin meg csak ide-oda rohanok.
A ma délelőtt például azzal fog elmenni, hogy Ninust kocsiba teszem, elmászunk az iskoláig, ott felszedjük a Középsőt és elvisszük a logopédushoz, ahol várunk rá fél órát, aztán mehetünk haza – hogy onnan ismét visszamásszunk fél óra múlva az iskolához. És hipp-hopp, már dél is elmúlt!
Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
Hogy mi hogy csináljuk, hogy egész reggel a gyerekek nyomában járunk, folyamatosan azt mantrázva, hogy “öltözzetek-készüljetek-mostál már fogat?- menj pisilni” – és mégis valahogy mindig késve indulunk el a végén?! Egyszerűen érthetetlen – töprengtem magamban, miközben erősen szaporáztam a lépést a templom fel.
A fiúknak ugyanis – Pünkösdvasárnap révén – kötelező mise volt. És bár alapból csak a két nagynak kellett volna mennie, úgy döntöttem, a Kicsit is magammal viszem – egyrészt azért, mert tudtam, hogy otthon úgyis csak összeveszne az apjával, másrészt meg azért, mert most már elég nagy hozzá, hogy elkezdjük az ő templomba szoktatását is.
Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
