Egy blog arról, milyen az élet négy gyerekkel Franciaországban. Posztok a franciákról, az agymenéseikről – meg néha az enyémekről – és úgy általában a kisgyerekes életről.
Másnap reggel már csak fél szívvel voltam a házban. A csomagokat ugyan összeraktam már tegnap este, de azért így is volt mit pakolnom: rendet kellett rakni és kitakarítani magunk után – miközben a két kicsi is ott lábatlankodott mellettem.
Aztán olyan kilenc óra után egy kicsivel – az indulás tízre volt kitűzve – megérkeztek D.-ék.
Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
És sajnos az is kiderült, hogy fosik tőle – aminek áldásos következményeit napjában legalább háromszor tapasztalhatjuk.
Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
Férjjel még a reggeli kerítésfestés közben megbeszéltem, hogy ma nem itthon ebédelünk, hanem bemegyünk a közeli városba, és ott fogunk pizzázni a gyerekekkel.
A “Gyilkos pizzák” c. epizód ugyanis tegnap úgy megihlette a két nagyot, hogy ma mindenáron pizzát akartak enni – nekem meg nem volt kedvem se főzőcskézni a negyven fokban, se mélyhűtöttet enni, úgyhogy helyettök is eldöntöttem a dolgot.
Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
Hiába etettük meg, már nem aludt vissza, úgyhogy hatkor kimentünk férjjel és vele hármasban a már bejáratott helyünkre, a konyhaajtó előtti kis placcra. Szeretem azt a helyet… gyerekkoromban mindig ült ott legalább egy “mama” a falnak támasztott hokedlin, és épp munkálkodott valamin – ha máson nem, a rózsafüzérén.
Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
Az előző esti tűzrakás után másnap mindannyian kissé korainak találtuk a reggel hatos ébresztőt… márpedig Nina ekkor kelt fel, és utána már nem lehetett visszaaltatni.
Hogy ne verjen fel mindenki mást is az elsőszobában, kivittük a konyha elé fellógatott kis babahintájába. Amit egyébként nagyon szeret.
Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
Természetesen hiába keltegettem már negyed nyolc óta, hogy siessünk, egyen, öltözzön, mosson fogat, induljunk el, mert ő bizony nem sietett… ráérősen eszegette a reggelijét, aztán keresgélte össze a lovaglócuccát – miközben egypercenként mondtam el újra és újra, mint egy papagáj, hogy “El fogunk késni!!”. Teljesen mindegy volt, mennyire sürgetem, mert végül pontosan 8 előtt 8 perccel sikerült kilőnünk vele – de csak miután az egész nyaralótelep végigasszisztálta, ahogy lázasan igyekszünk kiszedni a bicikliket a hátsó sufniból, ahova férj tegnap este a szokásos mindent-el-fognak-lopni-mindent-be-kell-zárnom parájában besuvasztotta őket.
Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
Hála az égnek, hogy tegnap mégsem beszéltem rá a szüleimet, hogy aludjanak valahogy mégis a faházban… éjfélkor ugyanis arra ébredtünk, hogy a Nagy megáll az ágyunk mellett és sír, hogy fáj a füle. Egy kicsit megijedtünk, de aztán előtúrtam a fájdalom-csillapítót, adtunk neki egy adagot, ő pedig szépen visszaaludt.
4:38-kor Ninus ébresztett minket. Megetettem, aztán már csak ébren forgolódtam… egyszerűen nem bírtam visszaaludni.
Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
Mától hivatalosan is elkezdődött a balatoni nyaralás! Reggelre kelve már mind a hatan itt ébredtünk a faházban, úgyhogy én bizony innentől számolom csak a családi “nyaralást”.
A kicsik közül az első ébredő 6:15-kor jelentkezett… már nem emlékszem, melyikük volt az, a Kicsi vagy a húga, de azt tudom, hogy onnantól kezdve mi ketten már nem aludtunk az apjukkal, főleg, hogy pár perc múlva a Középső is csatlakozott a kvartettünkhöz.
Egyedül a Nagy volt az, akit alig lehetett felébreszteni még nyolc után is. Pedig még két nap hátravolt a vitorlástáborból és erősen készülődniük kellett volna, nehogy elkéssenek.
Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
Álljon itt hivatalosan is, az örökkévalóságnak dedikálva: ma jött el a napja annak, hogy Nina egyedül felállt és megtette élete első önálló lépéseit!!
Először a Középsővel, aztán velem, aztán az apjával játszotta el pontról pontra ugyanazt a forgatókönyvet, ami kb így nézett ki: épp letettem volna a karomból a földre, mert mindkét kezemre szükség lett volna valamihez egy pillanatra – ám ahelyett, hogy ő leült volna a földre, mint ahogy ilyenkor szokott, most nem engedte, hogy leültessem a fenekére. Helyette megragadta a kezemet, erősen belekapaszkodott, és ebből az álló pozícióból nekiindult a folyosón, aztán meg sem állt vagy tíz lépésig! Annyira cuki volt!!
Gyorsan hozzá is teszem, hogy e jeles alkalom után heteken át nem ismételte meg újra a nagy attrakciót… hiába várta mindenki. Helyette buzgón négykézlábazott és a világért nem állt volna fel.
Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
Most, hogy túl vagyunk a tanévkezdés izgalmain (remélem mindenki viszonylag épp ésszel élte túl a 865. különórára beiratkozást-szülői értekezletre loholást-utolsó pillanatos ebédbefizetést-orbitális reggeli késéssel iskolába rohanást-illetve rézfaszú bagoly kell holnapra pillanatokat 😅), és a műtétemen is túlestem (napról napra jobb és hála az égnek, még élek!), úgy érzem, itt a megfelelő pillanat, hogy ismét írásra adjam a fejemet és véget érjen a napló-szünet 😉
Bár eleinte nagyon jól esett, hogy nem kell minden nap írnom, aminek köszönhetően júliusban (kvázi terápiás jelleggel) nagyjából egyetlen sort se írtam (pedig bőven lett volna miről :P), a hónap végén mégse bírtam megállni, hogy (legalább vázlatosan) le ne írjam magyarországi hazautunk viccesebb pillanatait. Természetesen nem is mi lettünk volna, ha nem fogunk ki egy bombariadót a reptéren és egy okvetlenkedő utast a gépen, akire a leszálláskor majdnem ráhívták a rendőröket 😅
Innen pedig nem volt megállás – főleg, mert az idei nyár tele volt élményekkel, amiket szerettem volna nem csak fényképen, hanem írásban is megörökíteni… persze a gyerekek mellett nem volt időm rendes naplóba kezdeni, úgyhogy csak jegyzeteltem, amennyire tudtam.
– Ugye nem napló? – kérdezte férj egyik este, mikor a kanapéra ledobva magát látta, hogy már megint a laptopon kopácsolok.
– Áááá, dehogy, épp csak leírom ezt meg ezt, nehogy elfelejtsem – mondtam neki védekezően, mire ő belenyugvó sóhajjal (és kajánul röhögve) legyintett… persze, hogyne, “csak” leírom.
Majd jött a nyár végi visszaút, az évkezdés és millió meg egy apróság, amit már nem is csak vázlatosan a nap végén, hanem azon melegében körmöltem le, úgy, ahogy megtörtént. Hisz ismertek 😅😅
És bár megígértem férjnek, hogy nem kezdek újra hosszas naplóírásba, mert ez most nem az a periódus, hisz alig pár hónap maradt rá, hogy összerakjuk a weboldalam és a stúdiom, illetve beharangozzuk az induló vállalkozást, azt még neki is sikerült beemelnie, hogy “egy kis visszatérés” a lábadozásom alatt beleférhet 😉 Jelenleg úgy gondolom, hogy kb 12-15 rész (vagy több, mert sajnos mindig alultervezem a mondanivalóm hosszát :D) lesz, a történések pedig júliustól az őszi szünetig tartanak majd. Tudom, hogy ez kevesebb a “szokásos” 45 résznél, de jelenleg ennyit tudok lelkiismeret-furdalás nélkül bevállalni… az eddigi tempómat – és a folyton beeső váratlan akadályokat – tekintve szerintem így is kitart adventig, míg megírom 😅
Az olvasásért cserébe egy 2500 Ft-os, egyszeri hozzájárulást szeretnék kérni. A befolyt összeget teljes egészében a stúdióm berendezésére és a weblapra fogom fordítani. Előre is hálásan köszönöm nektek, ha úgy döntötök, szeretnétek ezúttal is támogatni. El sem tudom mondani, mekkora segítséget jelentett ez nekem már eddig is ❤️ Adományozni a szokásos módokon lehet:
akik forintos utalással szoktak élni: minden részlet változatlan (ha esetleg időközben elvesztek az adatok, írjatok értük nyugodtan privátban). Akik eurós utalást kérnek, azok a korábbi gofundme-linken tudnak hozzájárulni: https://gofund.me/eefd8c82
És miután ezen bejegyzés írása közben az idei nyár szinte már rojtosra játszott, nyomokban Celine Dion-ra is emlékeztető, kellemes kis francia slágerét hallgattam (ami nem mellesleg Ninus egyik kedvence – imád rá a kis fenekét rázva táncolni, főleg, ha még a kezembe is veszem, és pörgetem a levegőben, miközben ő a haját reptetve kacag), úgy érzem, stílusosan ezzel illik búcsúzom, hátha a ti péntek reggeleteket is feldobja majd. Szóval:
Un, deux, trois, recommence-moi! (Egy-két-hát, Kezdj újra!)