Shadow in France

Április 4., szombat

Éjszaka férj kiköltözött a nappaliba, mert nem fértünk el a túl kicsi ágyon hármasban. Nina ugyanis fél kettő tájban felsírt, és csak akkor nyugodott meg, mikor magam mellé vettem – ám az egyhuszas heverő ehhez már nem volt elég széles.

Másnap reggel tehát Ninussal kettesben ébredtem. Hat óra múlt nem sokkal – és ahogy kinyitottam a szemem, egyből az jutott az eszembe, hogy ma van az esküvő, vagyis készülődni kell!!

Április 1., szerda

Másnap reggel korán keltem és korán is indultam el otthonról. Ma tartották K. barátnőm anyukájának a temetését, és mivel véletlenül pont úgy jött ki a lépés, hogy itthon voltam Magyarországon és apám vállalta, hogy vigyáz a gyerekekre, míg én ott leszek, semmi akadálya nem volt, hogy elmenjek.

Március 29., Virágvasárnap

Reggel, hosszú idő után először megmértem magamat a fürdőben.

64,5 kg… nem is tudom, mikor láttam utoljára ezt a számot a mérlegen – morfondíroztam magamban.

– Na majd én kezelésbe veszlek és lefogyasztalak – mondta férj nevetve, mikor később büszkélkedve elmondtam neki a hírt a konyhában.

Március 25., szerda

Reggel negyed 9-kor a Kicsi ébresztett.

Bocsánat, ez így nem pontos: igazából 4:30-kor ébresztett, mikor átjött a hálószobánkba szepegve és a sírást visszanyelve, hogy aztán lefeküdjön az ágyunk végéhez a szőnyegre.

Március 20., péntek

Mire másnap reggel felébredtem, a többiek már mind ébren voltak, férj pedig a teámat a kezembe nyomva rögtön a lényegre tért: rá tudok-e tenni egy medencét a képekre a házunk mellé, hogy leadhassuk látványtervnek?

Naná, hát mire való a photoshop?

Március 16., hétfő

Hajnali háromkor arra ébredtem, hogy borzalmasan fáj a gyomrom. Hm, valami rosszat ettem? Már elalváskor is éreztem a diszkomfortot, de azt hittem, majd kialszom. Hát nem így lett… nagyjából két órán keresztül látogattam a mosdót, mielőtt ismét el tudtam volna aludni.

Másnap reggel annyira rosszul voltam, hogy moccani is alig bírtam. A hányinger – ha nem is teljesen – de legalább elmúlt, viszont minden izületem és izmom fájt. Annyira, hogy még feküdni is rosszul esett.

Március 14., szombat

Szombat. A kilenc órás bébitorna előtt pontosan 32 perccel ébredtem…. aaaah, semmi kedvem elmenni rá! – gondoltam át, míg felültem az ágyban.

Nina azonban már pisilés közben rám nyitott, és miután rám nevetett – milyen vicces, hogy anya is pisil néhanap – rögtön azt mondta, hogy “Megyünk bébitornára???” Úgyhogy összekapartam magam és mentünk.

És milyen jól tettük!

Március 10., kedd

2:42.

A Kicsi bömbölésésre ébredek.

Mivel férj füldugóval alszik mellettem, felkelek és bemegyek a szobájába. Semmi erőm, csak a kötelességtudat visz.

– Kornél!! Kornél, fáj valamid???

Március 5., csütörtök

Arra ébredtem, hogy Nina a wc-ről kiabál.

Mivel két zárt ajtó választott el minket egymástól, először azt hittem, azt akarja mondani, hogy “kész vagyok!” – de mikor benyitottam hozzá, kezében egy kis könyvvel azt ismételgette, hogy “leeszett a kereke”. Hm.

A nappaliba belépve a pizsamás Kicsibe botlottam.

– Gazdag vagyok! Gazdag vagyok! – mondogatta, miközben fel és alá járkált, kezében egy kupac monopolis játékpénzzel. – Gazdagabb mind Dagobert bácsi! A leggazdagabb a világon!

Milyen cuki, hogy ő még komolyan is gondolja…

Február 28., szombat

Ismét szombat, ismét egy végtelenül hosszú hétvége… pedig szinte még véget sem ért a szünet, még alig hagytuk magunk mögött az iskolamentes szerdát, amikor mindenki itthon lógott – és tessék, már megint itthon van az egész banda.

Nem mintha nem szeretnék időt tölteni a gyerekeimmel, de azért ez már egy kicsit kezd sok lenni… elsősorban azért, mert a hét 168 órájából csupán 14 olyan óra van, amikor egyik gyerekem sincs itthon, és ez azért valljuk meg, elég kevés ahhoz, hogy feltöltődjön az ember.