Shadow in France

Március. 17., hétfő

Elmentek a fiúk.

Tegnap este még volt egy kis fennforgás, mert nekem csak szombaton esett le, hogy túrabakancs is kell nekik, nem csak a hócsizma (a hegyekbe mentek és ott bizony hó is esett), ezért kétségbeesetten próbáltam nekik leakasztani egyet használtan (horror, hogy újonnan mennyibe kerül egy ilyen bakancs).

A Nagynak sikerült is beszereznem egyet tíz euróért, amiért vasárnap délután mentünk el kocsival – a Középsőnek viszont nem, úgyhogy neki végül G. anyukája kölcsönözte oda a sajátját (még jó, hogy nem rózsaszín, hanem türkizzöld volt a mintája!). Kicsit nagy volt ugyan a lábára, de kitömtem az elejét zoknival, és így már nem is volt olyan vészes.

Az első márciusi hétvége katasztrofálisan sikerült.

Kezdődött azzal, hogy még pénteken újra kitört rajtam a felfázás, idén már másodszor. Gyanítottam, hogy az előző alkalommal nem sikerült jól kikezelni és most azért jött vissza, és mivel estére G.-t vártuk pizsamapartira (amit a gyerekek már a téli szünet óta szerveztek, tehát nem tehettem meg velük, hogy most az utolsó pillanatban lemondom), kénytelen voltam minél hamarabb valami gyógyszert szerezni magamnak.

Februárban összesen öt érdekes dolog történt:

1. A Kicsi átköltözött a Nagy szobájába.

Pár nappal azután, hogy a húga igazi ágyat kapott, a Nagy egy unalmas szombat délután kitalálta, hogy a Kicsi menjen át az ő szobájába és aludjon vele.

Január 27., hétfő

Az első nap, hogy férj lába – saját bevallása szerint – egy cseppet sem fáj. Hállelúja!

Aludni is tudott tőle és reggel se fájt.

Áldassék!

Az éjszaka ettől függetlenül horribilis volt.

Január 20., hétfő

Ma harmadik napja, hogy beteg vagyok. Alig bírtam összekaparni magam reggel, hogy felkeljek. Nagyon húzott vissza az ágy – de miután férj nem csinálhat semmit a fekvésen és sétán kívül, apám meg érthető okokból nem tud szót váltani a francia óvó- és dadusnénikkel, plusz nem is bír egyedül az összes gyerekkel végigcsinálni egy reggelt, kénytelen voltam valami kis életet lehelni magamba, és csatasorba állni, megint. Hja, a kötelesség nagy úr!

Január 13., hétfő

Komolyan mondom, hogy időnként rosszabb vagyok, mint a pók a falon – de legalábbis többet mászkálok, mint amennyit ő. A mai nap is, te jó ég!

Reggel 7:00-kor a Kicsi ébresztett. Nina ma is nagyon jól aludt, egyszer sem ébredt fel éjszaka, hogy enni kér (isten tartsa meg e jó szokását), és bár a bátyja viszonylag zajosan jött ki a szobájukból, erre se ébredt fel.

Január 9., csütörtök

Az éjszakai alvásból természetesen nem lett semmi.

És abból se, hogy majd másnap délelőtt befejezem az írásomat…. mert ahelyett, hogy nyugiban írhattam volna a naplót, cirka 10866 hülyeséget kellett elintéznem. Tegnap startolt el ugyanis a téli kiárusítás, és miután a fekete pénteken leadott lámparendelésem háromszori telefonálás és számtalan emailváltás után sem akart megérkezni – úgy látszik, valami átok ül rajtam, bármilyen műszaki cikket is rendelek – úgy döntöttem, hogy inkább lemondom és keresek a kiárusításon egy másikat.

Január 6., hétfő

Az első iskolanap. Végre! 16 napon át folyamatosan összezárva a gyerekekkel, irtózatosan kevés kintléttel, szinte végig a lakásban, betegséggel és egy gerincsérvessel megspékelve – hát mit mondjak, embert próbáló volt. De még így is azt mondom, hogy kevésbé volt hardcore, mint az őszi szünet… az tényleg soha-véget-nem-érősnek tűnt.

Reggel – iskolanap ide vagy oda – a Kicsi nem ment óvodába, hanem elkísért engem és Ninust a bölcsibe, mert tízre…

Január 1., szerda

Van egy mondás, ami szerint olyan lesz az egész éved, amilyen az első napod volt az új évben.

Ezek szerint nekünk Nina éjszakánként aludni fog, mint a tej és nagykanállal eszi majd a lencsefőzeléket; én mindent elbénázok; férj jókedvű lesz, a fiúk pedig csak mérsékelten lesznek rosszak. Hm, ezzel ki tudnék békülni… csak tényleg legyen így!

Legkedvesebb olvasóim!

Azt hiszem, eljött az ideje, hogy újra felvegyük a fonalat 🙂

Bár a feladataimmal, amiket kiszabtam magamra, még mindig nem végeztem száz százalékig (néha úgy érzem, soha nem is fogok), és nem lesz egyszerű emellé még a naplót is beszorítani (úgyhogy néminemű késések sajnos előfordulhatnak a későbbiekben), de alapvetően mégis úgy gondolom, itt az ideje, hogy folytassuk a történetet, első körben mondjuk 15 rész erejéig.

Ahogy korábban írtam, van nálam “elfekvőben” egy egész január, felvételi elbeszélgetéssel, műtéte(kke)l, meg száz másik dologgal – és egy február, illetve március, amit ugyan csak nagy vonalakban, de szintén félretettem “jobb időkre” készülve 😉 Úgy kalkuláltam, hogy a január öt, a február egy, a március 2-3 részbe fog beleférni, és amikor eljutok odáig, ahol az időben épp járunk majd (április végén kb), onnantól valós időben folytatom a dolgokat.

Az árazást tekintve: arra gondoltam, hogy a 15 rész 15 euró legyen. Ez azt jelenti, hogy forintra átváltva 400 Ft egy epizód. Tudom, hogy ez egy kicsit több, mint eddig, de igyekeztem olyan egyensúlyt találni, ami nekem is jobban megéri, és titeket sem dönt azért anyagi romlásba (ahogy nézem, most nagyjából ennyibe kerül egy csésze kávé Magyarországon, szóval talán nem elvetemült azt mondani, hogy egy rész egy kávé ára). Nem fogok köntörfalazni: mivel még nem nagyon vannak ügyfeleim a fotózásból, muszáj, hogy a kieső bevételeket valahonnan pótoljam.

Az első részt április elsejére, vagyis jövő keddre időzítettem be. Nem áprilisi tréfa, tényleg akkor fog jönni 😀 Onnantól kétnaponta jönnek a januári részek, és így tovább… Aki úgy dönt, hogy a jövőben is szeretne becsatlakozni az olvasók közé, az a szokott módokon (gofundme-n https://www.gofundme.com/nina-naploja ) vagy forintos átutalással tud támogatni. Előre is hálásan köszönök minden adományt!

Jövő kedden tehát randevú! Addig pedig mindenkinek kívánok gyönyörű szép, napsugaras és virágillatú tavaszt 🌷🌞😘

Shadow