Shadow in France

December 3., kedd

Ma már tényleg elkezdem a naptárazást. Nincs több kifogás – gondoltam magamban reggel.

Aztán felhívott a nagynéném, hogy utólag megköszöntsön a szülinapomon, és míg én a fényképeket válogattam, másfél órán át elcsacsorásztunk. Pont kitartott ebédig a dolog! Csak sajnos megint nem sokat haladtam…

November 30., szombat

5:20. Ninusra keltünk… sírdogált, úgyhogy adtam neki enni meg egy cumit, amivel sikerült visszaaltatni.

Legközelebb hét előtt öt perccel jelentkezett… akkor az apja ment be hozzá helyettem, mert én már csak a sírására ébredtem fel. Mire odaértem, az apja már épp pelenkázta. Szegénykém lázas volt.

Nov 25. hétfő

Tegnap este megmostam a fiúk haját – minek következtében a Nagy reggel egy igazi kakastaréjjal a fején ébredt. Szeptember óta növeszti ugyebár a séróját, és most már elég nagy ahhoz, hogy kialakuljon ez a ‘képződmény’ – amit aztán semmiféle módszerrel se bírtam letapasztani.

Semmivel.

Erőfeszítéseimnek és a fiókban fellelt, kétféle zselének hála, végül nem felfelé, hanem inkább oldalra, nagyjából 90 fokos szögben megdőlt hajjal ment aznap az iskolába… de legalább nem állt égnek az egész.

November 16., szombat

Másnap reggel a Középsőre ébredtem. Ott állt az ágyam mellett, és azt mondta:

– Anya!

– Mi a baj?

– Rosszat álmodtam…

– Gyere, mondd el, mi volt az az álom? – mondtam neki, miközben arrébb csúsztam, hogy odafekhessen mellém az ágyba.

November 8., péntek

Ma reggel a bölcsiből hazafelé menet egy bolond öregasszony majdnem rám húzta a kormányt az autópályán. Csak a jóistennek – meg a mellettem lévő üres sávnak – köszönhetem, hogy nem történt baleset – de nagyon félelmetes volt, hogy a kis sárga Citroen-jét minden index vagy akár csak egy balra nézés nélkül elkezdte rám húzni – és én reflexből húztam szintén balra a kocsit.

November 1. péntek

Másnap reggel 9 után ébredtem. Több mint 10 órát aludtam egyhuzamban – de mégis ugyanolyan fáradt voltam, mint előtte.

Mocskosul kicsinál ez a hülye szünet… teljesen leszívja minden energiámat. Már azt se tudom, milyen nap van épp, mert olyan, mintha örökös vasárnap volna, és minden egyes nap egy végtelenített szolgálat lenne a gyerekek mellett, amiből nincs kiszállás… estére, mikor lefeküdnek pedig annyi erőm se marad, hogy egy sort leírjak.

Október 28., hétfő

Elkezdődött az őszi szünet második hete… nem hiszem el, hogy még csak egy hete vannak itthon, nekem pont olyan érzésem van, mintha nem is egy hét, hanem egy hónap telt volna el azóta, hogy utoljára iskolában voltak. Valahogy nagyon megterhelő most ez a két hetes szünetezés.

J. ma kivételesen korán felkelt, hét után már a konyhában tüsténkedett, később pedig – kérésemre – segített nekem szétválogatni a tegnapi zsibvásárról visszahozott ruhákat, mielőtt újra bedobozoltam volna őket.

Október 25., péntek

Lakásunkat mostanra lassan, de biztosan elárasztja a halloween-i dekoráció.

Először csak a saját szobájukat és ajtajukat díszítették fel a gyerekek a maguk által készített színezőkkel, meg azokból kivágott dolgokkal. Mikor ezzel megvoltak, az ablakaik jöttek, majd mikor azok is beteltek a műremekekkel, a nappali üveges ajtaja és a teraszajtók összeragasztása. Sőt, a Kicsi még a mi hálószobánk ajtaját is kidekorálta egy pár kivágott figurával.

Október 19., szombat

Másnap reggel kilenc előtt ébredtem. A Nagynak tíztől sakkversenye volt, a szokásos, évente egyszer megrendezett regionális hepaj – ehhez képest a legnagyobb lelki nyugalommal ült a tesóival a kanapén, és a “Dinoszaurusz felszabadítási front” küzdelmeit nézték a tévében. Megvártam, míg befejeződik az adott epizód, aztán kikapcsoltam a tévét és mindenkit reggelizni tereltem.

Október 14., hétfő

Megint úgy érzem, hogy agyonnyomnak a tennivalók és soha semminek nem érek a végére… annyi mindent kéne csinálom egyszerre, hogy egyszerűen nincs erőm hozzáfogni a dolgokhoz – úgyhogy az egyszerűség kedvéért mit csinálok? Igen, jól tippeltetek, inkább naplót írok.

Méghozzá annyira írtam, hogy elfelejtettem a Kicsi logopédusát, meg hogy érte menjek az oviba ebéd után… a francba, most megint büntetni fog minket a logopédus és az óvónő is bolondnak néz, amiért nem voltam sehol!