Hetvenkettedik rész – Rég voltunk az ügyeleten, épp itt volt az ideje megjárni

Március 18., hétfő

Nem mondhatnám, hogy férjnek jól indult ez a nap…. kezdődött ott, hogy a Középső bepisilt.

Idejét se tudom, mikor volt ilyen utoljára. Most viszont hajnali ötkor átjött a szobánkba, ahol közölte az apjával a nyilvánvalót. Mivel én annyira fáradt voltam, hogy nem ébredtem fel az érkezésére sem, az apja intézkedett helyettem, aki – miután átöltöztette és befektette az ágyunkba a maga helyére (amit én szintén észre se vettem) – magunkra hagyott minket.

Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.

“Úgy éreztem, megfordult velem a világ” – Nina szüléstörténete a férj tollából

Ma van Nina első születésnapja. Ennek örömére Férj végre nekiült, és hosszas nyüstölés után végre befejezte az épp egy évvel ezelőtt elkezdett írását.

A nagy művet, melyből kiderül, hogy élte meg a lánya születését, én is csak pár nappal ezelőtt olvashattam el – és amennyire sokat nevettem az elején, annyira megkönnyeztem a végét. Fogadjátok hát ti is szeretettel első (és valószínűleg utolsó) bejegyzését a naplóban.

Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
““Úgy éreztem, megfordult velem a világ” – Nina szüléstörténete a férj tollából” bővebben

Hetvenegyedik rész – Két névnap, két elrontott sütemény – és nem mellesleg rengeteg hányás

Március 14., csütörtök

Hajnali fél kettő. Nina megint felköhögte magát álmából.. egy órán át szerencsétlenkedtem vele, mire sikerült újra elaludnia. Leszívtam, befújtam, köhögéscsillapítót adtam, ringattam, etettem, cumiztattam… mindezt egyedül.

Férj ugyanis fel se bírt kelni. Szó szerint. Szerintem mostanra érte el a mélypontot: a gerinc- és lábfájdalma odáig fokozódott, hogy egy szimpla felállás is meghaladja a tűrőképességét, nemhogy egy éjszakai séta. Az egyetlen szerencse, hogy ma lesz a beszúrás – és én annyira, de annyira remélem, hogy utána javulni fog az állapota! Nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is. Egyszerűen teljesen ki van esve a megszokott laza és vicces stílusából – helyette folyton rosszkedvű és sokszor még a legegyszerűbb dolgokat se bírja megcsinálni, annyira fáj az egész bal lába.

Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
“Hetvenegyedik rész – Két névnap, két elrontott sütemény – és nem mellesleg rengeteg hányás” bővebben

Hetvenedik rész – Kisbabával pszichológushoz menni nem jó ötlet

Március 10., vasárnap 

Szörnyű rémálmom volt éjszaka. Egy ismeretlen plasztikai sebészhez mentem konzultációra, aki egyszerűen nem akart elengedni a rendelőjéből. Én már mentem volna el – ő meg folyton elkapott és visszahúzott, hiába menekültem volna előle. Brrr.

De legalább a gyerekek átaludták az éjszakát. Nina ugyan öt után elkezdett nyöszörögni, úgyhogy az apja megetette – de hamarosan be kellett látnia, hogy már nem fog visszaaludni, mert tele az orra takonnyal, és nem kap levegőt. Egyesült erővel kicipeltük hát az orrszívót (meg a gyereket) a nappaliba, és leszívtuk az orrát – amire nyilván felébredtek a tesói is. Úgyhogy vasárnap, hét óra előtt pár perccel az egész banda kint ült a konyhában.

Nagyszerű. 

Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.

Hatvankilencedik rész – Tikk, vagy nem tikk?

Március 6., szerda

Én már tényleg nem hiszem el ezt az országot!! Komolyan mondom, néha egészen olyan érzésem van, mintha valami tragikomédia főszereplője lennék… a balek, akinek soha semmi nem sikerül normálisan, pedig ő annyira próbálkozik, mégis mindig valami csávába kerül. Most például kiderült, hogy a munkanélküli papírjaimat, amiket január 30-án leadtam a munkahelyemen, ők pedig (elvileg) postáztak a hivatalba, egyszerűen ELVESZÍTETTÉK – vagyis sehol sem szerepelek a nyilvántartásban!

Ha ez nem lenne már önmagában is elég rossz, még hozzátenném, hogy minderre csak azért derült fény, mert Férj egész múlt héten nem hagyott békén, és minden nap csesztetett egy sort azért, hogy intézzük már el a kiegészítő biztosításomat.

Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.

Hatvannyolcadik rész – Esküszöm, az univerzum nem akarja, hogy lefogyjak (?)

Március 1., péntek

Hét óra. A Kicsi kelt.

– Anyaaaa, éhes vagyok. 

Vissza a szokásos darálóba… nagy nehezen összekaparom magam, felkelek, és kimegyek vele a konyhába, ahol adok neki csokis müzlit.

– Ez egy picike ásó – mondja nekem, miközben kanalazza a müzlit, és odaad egy hegyes kis csokidarabot.

– Ahaaa, nagyon érdekes – mondom neki gyorsan elnyomva egy csak félig kivitelezett ásítást, nehogy kitörjön a hiszti, amiért épp nem rá figyeltem.

Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.

Hatvanhetedik rész – Mindenütt jó, de legjobb otthon

Február 26., hétfő 

A hajnali – mostanra szinte már menetrendszerű – hányás után Nina részéről az egész család nyugodtan aludt tovább egészen reggel hétig. Sajnos még így is egy teljes óránk maradt a reggeli kezdetéig – amit a fiúk nagyon nehezen viseltek.

Mivel aznapra is extrém szeles napot mondtak, már tegnap eldöntöttük, hogy inkább bemegyünk a közeli városkába körbenézni, mert úgyse tudnánk ilyen időben a tengerparton játszani, mikor szó szerint lefújja a szél a fejünket.

Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.

Hatvanhatodik rész – “Ha nem tetszik, el is mehetek!”

Február 24, szombat

A leesést követő éjszakán kétóránként keltem az ébresztő hangjára. Előre beállítottam magamnak a leghalkabb csörgést, ami csak létezik, így tudtam úgy csekkolni, hogy van a baba, hogy senki más ne ébredjen fel. A baba se… én ugyanis nem ébresztgettem kétóránként, ahogy a telefonban tanácsolták, mert kegyetlenségnek éreztem volna, hogy még ezzel is kínozzam a hullafáradt gyereket – viszont minden alkalommal felkeltem, odamentem hozzá és a telefon fényénél tüzetesen csekkoltam, nem vérzik-e, lélelgzik-e rendesen, jól veszi-e a levegőt, és nem-e lázas. Szerencsére egyik sem volt.

Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.

Hatvanötödik rész – Gyerekekkel nyaralni minden, csak nem pihenés

Február 22., csütörtök

Hatkor arra ébredtem, hogy esik az eső. Hát, ennél csak jobb idő lehet Portugáliában – vigasztaltam magamat. Igaz, pont erre a hétre oda is végig lehűlést mondott az időjárás-jelentés – ami több mint bosszantó, mert mi kifejezetten a nap és a meleg(ebb) idő miatt vállalkoztunk erre az útra. Az előző héten ráadásul egész végig 23-24 fok volt azon a részen, ahova készültünk – de most, hogy odautazunk, nyilván lemegy 15-16-ra. Több, mint bosszantó.

Elindulásunk egyébként még a szemerkélő eső ellenére is viszonylag olajozottan zajlott – de mikor már mind a kocsiban ültünk, anyám azért nem bírta ki, hogy meg ne jegyezze: ennél még a Szeleburdi család is jobban indult el annak idején… látszik, hogy nem szokott velünk hazautazni Magyarországra (és főleg nem karácsonykor!), rögtön átértékelné ezt a véleményét.

Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.

Hatvannegyedik rész – És annak mennyi az esélye, hogy pár órán belül kétszer is defektet kapjunk?

Február 15., csütörtök

Hajnali háromkor besétált hozzánk a Kicsi, akinek eddigre megint felment a láza. Kapott gyógyszert, aztán ott didergett mellettem az ágyunkban. De jó lesz, ha én is elkapom tőle a betegséget és úgy megyünk nyaralni, hogy negyven fokos lázam van – gondoltam, miközben igyekeztem úgy átölelni, hogy az arcom a lehető legtávolabb legyen.

Sajnos a Kicsi mászkálása Ninust is felébresztette, úgyhogy hajnali háromtól folyton nyöszörgött – amitől az apja persze nem tudott aludni. Kiköltözött hát a kanapéra, és onnan járkált be a lányához, hogy nyugtatgassa – míg én a Kicsi mellett kómáztam. Reggelre mindketten olyanok voltunk, mintha átpartiztuk volna az egész éjszakát.

Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.