Shadow in France

Október 7., hétfő

Férj reggel kiíratta magát betegszabira a fájós háta miatt.

Mindig vasárnap estére lesz neki a legrosszabb, ezt már megfigyeltük – és most hétfőn reggelre annyira szenvedett, hogy egyszerűen nem bírt volna bemenni a munkahelyére, és aztán órákig ülni az irodai székben, miközben ahelyett, hogy a munkájára koncentrálna, minden percben azt érzi, hogy üvölteni tudna a fájdalomtól. Így hát felhívta inkább a háziorvost, aki egy szó nélkül írta ki egész hétre.

Október 1., kedd

Durva, hogy már két hét telt el a műtétem óta! Igazából eszembe se jutott volna a dolog, ha ma nem kell megint elmenni a boltba vásárolni, mert ismét eltelt egy hét és kiürült a hűtő. Úgyhogy a délelőtt a heti nagybevásárlás jegyében telt – ahova megint apukám kísért el, hisz cipekednem és emelgetnem továbbra sem szabad.

Kedves olvasóim,

Hozzátok fordulok, mivel válaszút előtt állok.

A tegnapi volt ugyanis a 15. rész, amit a szeptemberi újrakezdés óta kiküldtem. Eredetileg úgy terveztem, hogy a lábadozásom hetei alatt, (de maximum adventig) fogok írni, és úgy kalkuláltam, hogy 10-12, nagyon maximum 15 részt írok ez alatt az idő alatt a nyarunkról, és az őszről.

Persze szokás szerint alábecsültem magamat, mivel a lábadozás mostanra jócskán véget ért és az advent is itt van a nyakunkon – a mondanivalómnak azonban még mindig nem értem a végére. 😅

Rengeteg dologról nem beszéltem még: mi lett férjjel, milyen volt Unokahugi látogatása, milyen nem várt kalandba keveredtünk (ami sajnos jelentős anyagi kiadással is járt), mi volt a college-es szülői értekezleten, mit mondtak a Kicsinek az orvosnál, ami az egész további életére hatással lesz – és még hosszasan sorolhatnám a már megtörtént, illetve a még előttünk álló dolgokat. A Középső és az én szülinapom, a karácsony, az advent, a mikulásünnepség – még mind meg se történtek.

A kérdés az, hogy írjak-e ezekről is? Legyen még folytatás? És ha igen, milyen kondíciókkal? Sokan közületek jóval bőkezűbben támogattak a múltkori alkalommal, mint ahogy kértem – amiért nagyon hálás vagyok ❤️ – épp ezért nem akarom, hogy ők úgy érezzék, kétszer fizetnek ugyanazért. Minél többet gondolkozom ezen a dolgon, annál kevésbé tudom eldönteni, mi lenne a jó megoldás – épp ezért úgy döntöttem, hogy inkább szavazásra bocsátom a kérdést. Döntsön a köz! 😀

Mondjátok meg ti, hogy írjak-e még 15 részt, és így fejezzük-e be ezt az évet? Október, november, december – épp egy negyedév lenne. Legyen erről is krónika, és ha igen, mennyi legyen az “előfizetés”? Mint a legutóbb? (kb az is egy negyedév volt a június-július, augusztus és szeptemberrel).

Vagy tegyünk itt egy pauzát? Tudom, hogy most jön a karácsony, és így is mindenkinek lesz épp elég kiadása… nem akarlak még ezzel is terhelni titeket, már így is olyan pofátlannak érzem magamat – arról már nem is beszélve, hogy én is el tudom magamat foglalni írás helyett mással, hisz tennivalóm az aztán mindig van bőven 😀 – de nagyon szívesen szorítanék időt a naplóra is, ha van rá igény.

Úgyhogy kérlek titeket, kommentben írjátok meg, hogy belefér-e nektek a folytatás, vagy sem 🙂 Amennyiben legalább a csapat fele úgy szavaz, hogy igen: lesz 🤞🤞

Legyen szép napotok,

Shadow

Szeptember 23., hétfő

Annyira izgatott (és rémült) lettem a fizetős kliens gondolatától, hogy éjszaka egyfolytában rémálmaim voltak… persze elaludni se igen tudtam, mert megint elkezdett viszketni a torkom, és ettől állandóan köhögnöm kellett. Az intubálás maradéka… jó lenne, ha már elmúlna, mert az egy dolog, hogy fáj tőle a torkom és folyton ingerel a köhögés – de minden egyes köhintés egy rémálom a sebemre nézve. Pont olyan érzés, mintha fel akarna szakadni…

Szeptember 16. hétfő

Holnap műtét.

Elviekben.

Nagyon izgulok, nehogy elmaradjon – ugyanis már tegnap éreztem, hogy kezdek megint köhögni és az orrom is be van dugulva kissé. Nem vészesen, de azért mégis… a torkom is kapar.

Szeptember 9., hétfő 

Újabb napom ment a kukába… pedig olyan jól elterveztem, hogy ma végre haladni fogok a retusálással és/vagy az írással… de hiába, mert a gyerekek keresztbeszervezték a napomat a rengeteg furikázással.

Kezdődött azzal, hogy reggel azt hittem, vasárnap van.

Fogalmam sincs, miért, de én meg voltam róla győződve, hogy még van időm ébredés után egy picit feküdni, mert úgyis hétvége van… férj negyed nyolckor aztán könyörtelenül felrázott.

Szeptember 2., hétfő – a tanév első napja

Ninus hajnali öt után felébredt és enni kért… az apja etette meg, de utána már egyikünk se bírt visszaaludni. A magam részéről azért virrasztottam, mert szörnyen fájt a fejem… végül hat előtt pár perccel mindketten felkeltünk és inkább átmentünk a nappaliba. Férj csinált egy bögre mézes teát nekem (még mindig fáj a torkom, de talán egy picit kevésbé, mint tegnap), és aztán kint a kanapén üldögéltünk a félsötétben, lassan ébredezve.

Augusztus 29., csütörtök

Másnap Nina 3:35-kor ébresztett. Enni kért – és mivel 4:30-ra állítottam az órámat, miután megetettem, már nem aludtam vissza… egyszerűen nem bírtam. Ő is nagyon nehezen találta a helyét, sokat vergődött… azt hiszem, a légkondi miatt.

Nálunk ugyanis nincs, és nyáron se voltunk sehol, ahol lett volna, a szüleimnél viszont van, és most a borzalmas hőségben alacsonyan ugyan, de ment is. Mostanra mind tiszta betegek lettünk tőle… úgy köhögtem én is már két teljes napja, mint valami rossz kályha, aki csak prüszkölni tud.

Másnap hajnalban férj elment.

Apukám vitte ki a reptérre, és mivel előző este már elköszöntünk, engem nem keltettek fel, mikor elindultak, úgyhogy 3/4 hétkor arra keltem, hogy a Kicsi bejött a szobába, és az ágyam mellett áll.

Másnap reggel már csak fél szívvel voltam a házban. A csomagokat ugyan összeraktam már tegnap este, de azért így is volt mit pakolnom: rendet kellett rakni és kitakarítani magunk után – miközben a két kicsi is ott lábatlankodott mellettem.

Aztán olyan kilenc óra után egy kicsivel – az indulás tízre volt kitűzve – megérkeztek D.-ék.