Hónap: 2023 július

Július 1., szombat

Reggel. A Kicsi másodszorra is elomolva nézi a Kis hableányt, immár a nagyokkal együtt. Férj szintén a kanapén fekszik és míg a telefonját nyomkodja, fél szemmel a mesét is követi.

– Most már szívből megértem Triton királyt… – szólal meg egyszer csak, mikor a mesében épp azt tárgyalják, hogy Ariel folyton elmászkál. – Fáradtan leheveredne a sziklájára, hogy pihenjen egy kicsit, ehelyett a gyereke után kell rohangálnia – tette hozzá, keserűen nevetve a saját viccén.

Június 27.,kedd

Reggel hatkor a babára ébredtem, amint cuppog. Megcsináltam neki a tápot és megetettem, aztán nekiálltam a tegnap este félbehagyott napló átolvasásának.

Nemsokkal később hallottam, hogy felkel a Kicsi, de most kivételesen nem engem, hanem az apját hívta, úgyhogy nem mozdultam, csak olvastam tovább. Tegnap este tíz óta nem láttam, mikoris otthagytam a szobájában, mert már nem győztem kivárni, hogy elaludjon. Nyilván a bölcsiben megint túlaltatták délután… nem tudom, végül mikor adta fel, és aludt el. Mivel későn feküdt, de korán kelt, már reggel eléggé hisztis volt. Jó lesz ez a nap, ma bölcsibe sem megy…

Június 24., szombat.

Férj reggel kilencre teljesen begőzölt (talán a melegtől, vagy a gyerekektől, esetleg a kettőtől együtt), úgyhogy jobbnak láttam adni neki egy kis gyerekmentes szabadidőt (és csendet), hogy lenyugodjon. Így esett, hogy a Nagyot az év utolsó teniszórájára a baba, a Kicsi és én kísértük el.

Nem mondom, hogy könnyű volt a Kicsit a babakocsi mellett tartani séta közben és rábírni, hogy szépen nyugodtan gyalogoljon el a teniszpályáig (kb 10-12 perces séta), de amúgy nem volt akkora nagy szám, mint ahogy a férj szereti beállítani, mikor ő viszi el magával.  Mondjuk az is igaz, hogy a Nagy aktívan besegített, és ha nem az én kezemet fogta, akkor a bátyjáét, de mivel neki is szót fogadott, nem volt semmi baj.

A pálya felé menet természetesen megint elhaladtunk a “majmos ház” előtt – de rettegés helyett most inkább integetett a gorillának a ház elején.

– Szia Majom!! – kiabálta mellé. Úgy tűnik, működött a majomkergető varázslat, még ha bele is telt két hónapba, hogy hasson.

Június 19., hétfő

Már a hajnali kávém alatt sokkoltam magam egy videóval, amiben egy 22 éves, öt darab, öt éven aluli gyereket nevelő amerikai anyuka reggelit készített a gyerekeinek. Nem hittem a szememnek! Ha láttatok már egészségtelen reggelit, na EZ az volt. Mindemellett rajta lógott egy kisbaba, akit szoptatott közben, plusz a nagyobbak, akiknek az ebédes dobozába folyamatosan adagolta az ételt, ahogy az elkészült. (Mondanom se kell, zöldség-gyümölcs egy darab se volt benne). Én esküszöm, hogy frászt kapnék, ha ezt minden reggel el kéne játszanom…

Június 15.,csütörtök

Vannak könyvek, melyek megváltoztatják, ahogy az életről gondolkodunk.

Nem a sorsfordító, nagy művekre gondolok, amiből életünk során kettő-három, ha akad – hanem azokra, melyeknek a történeteiből apránként épül be a személyiségünkbe egy-egy életbölcsesség, kisebb anekdota, netán egy jó poén, vagy egy magvas gondolat, amiben hirtelen ráismerünk magunkra, az élethelyzetünkre, vagy valam olyasmire, ami már régóta ott motoszkált az agyunk hátsó felében, csak soha nem tudtuk olyan jól megfogalmazni, ahogy most le van írva.

Június 14, szerda.

Öt után a Kicsi ordítására ébredtünk. Férj átment hozzá… szerencsére, mert én megint fájdalomtól összetöpörödve a wc-n kornyadoztam. Bár csak pisilni akartam egyet, egyszerűen nem bírtam elengedni magam, annyira fájt. És most már nem csak altáji a fájdalom, hanem a derekamba is kisugárzik. Pazar.