Egy blog arról, milyen az élet négy gyerekkel Franciaországban. Posztok a franciákról, az agymenéseikről – meg néha az enyémekről – és úgy általában a kisgyerekes életről.
Január 27., hétfő
Az első nap, hogy férj lába – saját bevallása szerint – egy cseppet sem fáj. Hállelúja!
Aludni is tudott tőle és reggel se fájt.
Áldassék!
Az éjszaka ettől függetlenül horribilis volt.
Január 20., hétfő
Ma harmadik napja, hogy beteg vagyok. Alig bírtam összekaparni magam reggel, hogy felkeljek. Nagyon húzott vissza az ágy – de miután férj nem csinálhat semmit a fekvésen és sétán kívül, apám meg érthető okokból nem tud szót váltani a francia óvó- és dadusnénikkel, plusz nem is bír egyedül az összes gyerekkel végigcsinálni egy reggelt, kénytelen voltam valami kis életet lehelni magamba, és csatasorba állni, megint. Hja, a kötelesség nagy úr!
Január 13., hétfő
Komolyan mondom, hogy időnként rosszabb vagyok, mint a pók a falon – de legalábbis többet mászkálok, mint amennyit ő. A mai nap is, te jó ég!
Reggel 7:00-kor a Kicsi ébresztett. Nina ma is nagyon jól aludt, egyszer sem ébredt fel éjszaka, hogy enni kér (isten tartsa meg e jó szokását), és bár a bátyja viszonylag zajosan jött ki a szobájukból, erre se ébredt fel.
Január 9., csütörtök
Az éjszakai alvásból természetesen nem lett semmi.
És abból se, hogy majd másnap délelőtt befejezem az írásomat…. mert ahelyett, hogy nyugiban írhattam volna a naplót, cirka 10866 hülyeséget kellett elintéznem. Tegnap startolt el ugyanis a téli kiárusítás, és miután a fekete pénteken leadott lámparendelésem háromszori telefonálás és számtalan emailváltás után sem akart megérkezni – úgy látszik, valami átok ül rajtam, bármilyen műszaki cikket is rendelek – úgy döntöttem, hogy inkább lemondom és keresek a kiárusításon egy másikat.
Január 6., hétfő
Az első iskolanap. Végre! 16 napon át folyamatosan összezárva a gyerekekkel, irtózatosan kevés kintléttel, szinte végig a lakásban, betegséggel és egy gerincsérvessel megspékelve – hát mit mondjak, embert próbáló volt. De még így is azt mondom, hogy kevésbé volt hardcore, mint az őszi szünet… az tényleg soha-véget-nem-érősnek tűnt.
Reggel – iskolanap ide vagy oda – a Kicsi nem ment óvodába, hanem elkísért engem és Ninust a bölcsibe, mert tízre…
Január 1., szerda
Van egy mondás, ami szerint olyan lesz az egész éved, amilyen az első napod volt az új évben.
Ezek szerint nekünk Nina éjszakánként aludni fog, mint a tej és nagykanállal eszi majd a lencsefőzeléket; én mindent elbénázok; férj jókedvű lesz, a fiúk pedig csak mérsékelten lesznek rosszak. Hm, ezzel ki tudnék békülni… csak tényleg legyen így!