Hónap: 2022 november

17. hét Folytatás 

Miután szökdécselve távoztam a dokitól, úgy éreztem, menten éhenhalok. Egyből a nem messze lévő pékség felé vettem az irányt, ahol magamba tömtem egy brióst – aztán a biztonság kedvéért vettem még egy megacsokis fánkot is. Csak mert megérdemlem. (De legalább nem azonnal ettem meg, hanem eltettem uzsonnára).

Innen indultam befelé az irodába. Úgy döntöttem, hogy ott egyből a HR-re megyek és bejelentem a dolgot nekik is – főleg, hogy emailben értesítettek: miután visszaálltam teljes munkaidőbe, leszek szíves az eddigi heti két nap helyett háromszor bejárni az irodába. Márpedig én ezt nagyon nem szeretném.

17. hét

November 20, vasárnap. A napot a terheskörlevél olvasásával kezdtem, mint az elmúlt 12 hét minden vasárnap reggelén. A mai levélből megtudhattam, hogy a babám már 13 cm-es és 140 grammot nyom, illetve “vidáman mozgatja a tagjait és ez így folytatódik majd egészen a terhesség végéig”. Na igen, ezt érzem is 🙂 

“A porcok, amik most a csontvázat alkotják, kezdenek igazi csonttá alakulni” – folytatódott a szöveg, majd hozzátették: “A 17. héten a babád hall”. 

Hát szegény, akkor nincs könnyű élete. 

Ezenkívül megtudhattam még, hogy az ösztrogénszint emelkedése miatt az orrom bedugulhat. Stimm. Minden reggel így ébredek – bár ma reggel legalább fejfájás nélkül, migrénmentesen. Épp ezen elmélkedtem, mikor a férjem egyszercsak sebbel-lobbal berobbant a hálónkba.

16. hét

November 13. Vasárnap. Éjszaka K. többször is felébredt, először hajnali kettő előtt, aztán háromkor. Engem annyira lefárasztott a sok apró éjszakai ébredés meg a járkálás hozzá, hogy egészen reggel nyolcig aludtam. Jó sok hülyeséget álmodtam ezalatt össze 🙂

Mikor felébredtem és kimentem a nappaliba, a Középső meg a Kicsi a Szépség és a Szörnyet nézte – a Kicsi tátott szájjal, mert eddig még sose engedtünk neki ilyet. Mivel a kedvenc meséim egyike, odatelepedtem melléjük és együtt néztük tovább. 

A férjem közben kijelentette,

15. hét 

November 6. vasárnap. Kész. Vége. Nincs több festés, felújítás, költöztetés, átpakolás, stb – legalábbis idénre már biztos nem. Nincs több szennyeskupac, teregetnivaló, szárítón száradó, soha véget-nem érő, feldolgoznivaló ruhagöngyöleg és vasalatlan. A nappalinak mostanra állandó részét képező két szárító és a vasalódeszka végre eltűnt a színről.

A szobákban nincs többé szétválogatnivaló, szelektálandó, fiókok és tatyók mélyén gyűlő papírfecni, csokipapír, rendkívül értékes miegyéb, amit ki kéne kukáznom. Minden holmi a végleges helyére került mindenki szobájában. Jó, van még egy kis kupac cucc a Nagy asztalán,

14. hét – folytatás.

Péntek. Reggel még mindig a babák voltak porondon: együtt reggeliztettük őket, a Nagy öltöztette a sajátját, a Középső meg cumiztatta az övét. Kornél végül átvette Pizza felett a hatalmat (a Nagy babája), és míg a bátyjai öltöztek, ő is cumiztatta egy kicsit. 

14. hét

Vasárnap délelőtt átcigöltük a fiúk ágyait a Nagy új szobájába és nekiálltam kipakolni a beépített szekrényt is, hogy a cuccaikat áthordva végre az utolsó szobát (a Középső leendő szobáját) is kifesthessük…. kb. délelőtt tízre azonban a derekam bemondta az unalmast. Hasogatott és a hasam alja is megfájdult, vagyis a baba egyértelműen jelezte, hogy ezt most nem kéne. 

Le is dőltem kicsit, a terhespárnát mint valami gonosz elleni amulettet a lábaim közé szorítva – dehát mind tudjuk, hogy az egyébként jól működő család az ilyen pillanatokban hirtelen leáll, és mindenhez az én személyes jelenlétem kellene… főleg a Kicsinek. Szerencsére jött az ebéd és le lehetett fektetni őt, hogy legyen egy kis nyugalmam.