Hónap: 2024. május

Április 3., szerda

Ma van tesóm szülinapja. Már reggel elküldtem neki a videót, amit még tegnap, a meccs előtti várakozás perceiben készítettünk – ezt leszámítva azonban csak a szokásos szerdai köreinket futottuk – annyi nehezítéssel, hogy még az eső is egész nap esett.

Ninát szerencsére nem zavarta a dolog. Kár, hogy annyira köhög szegény… mert egyébként tökéletes napja lett volna. Délben életében először kapott sültkrumplit, miután kinézte a szánkból. Érdeklődve tette ki-be a szájába, és nyalogatta (!) a végét.

Március 30., Nagyszombat 

Nehéz napokon vagyunk túl… nem elég a betegség, Ninának alig egy hét alatt három helyett nyolc (!) foga lett: négy alul és négy felül. Ennek megfelelően eléggé nyűgös volt az elmúlt héten, és persze MINDENT a szájába vesz, ami csak létezik, és elérhető távolságban van tőle. 

A húsvét sem indult jól… egyrészt acélszürke volt az ég, másrészt ömlött az eső és hideg is volt.

A Nagynak háromnapos sakkversenye volt, és bár az utolsó pillanatig kételkedtem benne, hogy el tud-e menni, hisz még tegnap is betegeskedett, reggel mégis úgy nyilatkozott, hogy jól van, és képes lesz játszani, úgyhogy az apja és a Kicsi kíséretében reggel fél kilenc után el is ment.

Március 25., hétfő

A napot a bőrgyógyásznál kezdtem. Meguntam ugyanis azokat a ronda pigmentfoltokat a homlokomon, amik a terhességek alatt jelentek meg rajta, és úgy éreztem, itt az ideje, hogy kezdjek valamit velük.

A fiatal és kedves doktornő megnyugtatott, hogy simán le tudja szedni őket lézerrel – és ha már ott voltam, azt is megtudakoltam tőle, hogy mit lehetne kezdeni a szemem alatti, apró ráncokkal, amiktől szintén megőrülök.

Március 21., csütörtök 

11 óra. Reptéren.

Majdnem nem indultam el.

Először is: Nina megint taknyos, és a változatosság kedvéért a hányós köhögés helyett most hörögve köhög… tegnap késő délután felhívtak telefonon a bölcsödéből – maga az igazgatónő volt a vonal másik végén – és személyesen kért meg rá, hogy ha lehet, holnap tartsam otthon a gyereket és ne vigyem be.

Mint elmondta, gastro-hullám pusztít náluk, amitől a fél bölcsőde kidőlt (köztük a gondozók is), a másik fele meg épp most készül össze fosni-hányni magát, ÉS mivel nincs elég embere, hogy ellássák a kicsiket, ő most jobb híján végighívja a szülőket, hogy megkérje őket: akinek nem élet-halál kérdés, az inkább tartsa otthon a gyerekét a következő napokban.

Március 18., hétfő

Nem mondhatnám, hogy férjnek jól indult ez a nap…. kezdődött ott, hogy a Középső bepisilt.

Idejét se tudom, mikor volt ilyen utoljára. Most viszont hajnali ötkor átjött a szobánkba, ahol közölte az apjával a nyilvánvalót. Mivel én annyira fáradt voltam, hogy nem ébredtem fel az érkezésére sem, az apja intézkedett helyettem, aki – miután átöltöztette és befektette az ágyunkba a maga helyére (amit én szintén észre se vettem) – magunkra hagyott minket.

Ma van Nina első születésnapja. Ennek örömére Férj végre nekiült, és hosszas nyüstölés után végre befejezte az épp egy évvel ezelőtt elkezdett írását.

A nagy művet, melyből kiderül, hogy élte meg a lánya születését, én is csak pár nappal ezelőtt olvashattam el – és amennyire sokat nevettem az elején, annyira megkönnyeztem a végét. Fogadjátok hát ti is szeretettel első (és valószínűleg utolsó) bejegyzését a naplóban.

Március 14., csütörtök

Hajnali fél kettő. Nina megint felköhögte magát álmából.. egy órán át szerencsétlenkedtem vele, mire sikerült újra elaludnia. Leszívtam, befújtam, köhögéscsillapítót adtam, ringattam, etettem, cumiztattam… mindezt egyedül.

Férj ugyanis fel se bírt kelni. Szó szerint. Szerintem mostanra érte el a mélypontot: a gerinc- és lábfájdalma odáig fokozódott, hogy egy szimpla felállás is meghaladja a tűrőképességét, nemhogy egy éjszakai séta. Az egyetlen szerencse, hogy ma lesz a beszúrás – és én annyira, de annyira remélem, hogy utána javulni fog az állapota! Nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is. Egyszerűen teljesen ki van esve a megszokott laza és vicces stílusából – helyette folyton rosszkedvű és sokszor még a legegyszerűbb dolgokat se bírja megcsinálni, annyira fáj az egész bal lába.

Március 10., vasárnap 

Szörnyű rémálmom volt éjszaka. Egy ismeretlen plasztikai sebészhez mentem konzultációra, aki egyszerűen nem akart elengedni a rendelőjéből. Én már mentem volna el – ő meg folyton elkapott és visszahúzott, hiába menekültem volna előle. Brrr.

De legalább a gyerekek átaludták az éjszakát. Nina ugyan öt után elkezdett nyöszörögni, úgyhogy az apja megetette – de hamarosan be kellett látnia, hogy már nem fog visszaaludni, mert tele az orra takonnyal, és nem kap levegőt. Egyesült erővel kicipeltük hát az orrszívót (meg a gyereket) a nappaliba, és leszívtuk az orrát – amire nyilván felébredtek a tesói is. Úgyhogy vasárnap, hét óra előtt pár perccel az egész banda kint ült a konyhában.

Nagyszerű.