Egy blog arról, milyen az élet négy gyerekkel Franciaországban. Posztok a franciákról, az agymenéseikről – meg néha az enyémekről – és úgy általában a kisgyerekes életről.
Augusztus 12. szerda reggel: 41+1. nap
Arra ébredek, hogy egy szúnyog zümmög a fülembe. Lassan kinyitom a szemem és nyugtázom, hogy felkelt a nap. Az ébresztőórára nézek: 6:15.
Fáradt vagyok, a tagjaimban érzem a fáradtságot.
“Kornél születésének története” bővebben2020. 08. 13.
Ma éjfél után, összesen hat és fél óra alatt az első fájástól számítva megszületett Kornél baba. 4190 gramm és iszonyú aranyos!
Mind jól vagyunk, a szülés is tök jól ment, talán ez volt az eddigi legjobb eddig, csak állati fáradt vagyok… A Baba viszont óráról órára jobban simul ki és egyre cukibb. Rögtön az első fél órában szopizott, és annyira ügyes, hogy azóta ezt hatszor ismételte… Ha tehetné, mindent a szájába venne… Mellékelek egy képet, ami közvetlen a születése után készült és egy másikat, ami most az előbb.
Shadow
Szeretettel gratulálunk a családnak! (A szerkik)
2020. 08. 12.
40. hét
Éreztem, hogy nem úszom meg és meglesz a negyvenedik hét és a beígért bónusznapló… Az egyetlen baj, hogy nem igazán van miről írni. Dermedt fásultságban folynak össze a napok, semmi sem tagolja az időt, nincs különbség hétvége és hétköznap, tegnap és ma között. Én már szó szerint belemerevedtem a várakozásba…
“Még mindig egyben? Jelentem, igen!” bővebben2020. 08. 05.
39. hét
Leeresztett redőnyök mögött, sötétben, izzadtságtól csöpögve telt el ez a hét. Irtózatos hőség volt. Egyes napokon kint negyven, bent a lakásban pedig majdnem harminc fok volt. Mindenemről folyt a víz.
2020. 07. 29.
38. hét
Nem tudom, mennyire szokványos, hogy szülés előtt két héttel az ember lánya még konyhát épít, falat fest és csempéz, de nincs mit szépíteni rajta, az én 38. hetem most ezzel telt. Álmomban nem jutott volna eszembe a terhesség elején vagy akár csak két hónappal ezelőtt is, hogy mindezt ennyire a finisben kell majd megcsinálni, de mint annyi más tervemet, a járványhelyzet ezt (is) felülírta. Pedig mennyire vágytam rá, hogy az utolsó hetekben már csak olvasgassak, pihenjek, lélekben és fejben a Baba érkezésére készüljek, esetleg albumot vagy minivideót szerkesszek az elmúlt kilenc hónap képeiből…
2020. 07. 22.
37. hét
Borzalmas volt ez a hét. Először a betegség keserítette meg a napjaimat: az a fajta megfázás tört ki rajtam, amikor úgy érzed, hogy szét akar durranni a fejed a takonytól, egyfolytában fújsz-cseppentesz és hozzá köhögsz, a torkodat pedig mintha késsel hasogatnák – egyik éjszaka szó szerint arra ébredtem, hogy mindjárt megfulladok, annyira fáj.
2020. 07. 15.
36. hét
Viszlát Balaton, viszlát nyár! – akár így is kezdhetném az eheti naplót.
Mozgalmas napokon vagyunk túl, kórházlátogatástól szülésparán át a valódi betegségig minden volt – és bár az elmúlt héten azért még tudtam valamennyit pihenni és töltődni is, mire ezt olvassátok, már ismét turbó üzemmódban nyomulok.
“Egy hónappal a szülés előtt már késő epidurált kérni?” bővebben2020. 07. 08.
35. hét
Véget ért a falusi idill, és átváltottunk a balatonira. Egy utolsó nagy rétesgyúrás után a dédivel (a gyerekek életükben először kóstolták meg), átcuccoltunk a balatoni nyaralóba apukámmal és a fiúkkal négyesben. Ezt a helyet azért szeretem, mert a faházat még a nagyszüleim építették, és közvetlenül egy kis erdő mellett van. Vagyis nincs szembeszomszéd (csak oldalsó), a házzal szemben csak a zegzugos, zöld „lombkastély” áll.
“Megvan a baba neve – csak anyukámnak nem tetszik…” bővebben2020. 07. 01.
34. hét
Végre, annyi hónap után mintha kezdene minden a helyére zökkenni! Az elmúlt napokat a nagymamám kis falusi házában töltöttük, és ez szó szerint balzsamként hatott mindannyiunk lelkére.
2020. 06. 24.
33. hét
Végre itthon! Mint ahogy az a címlapképből is kiderült, szerencsésen hazatértünk Magyarországra… de persze idáig eljutni nem (sem) volt egyszerű. Kezdjük az elején.
“Hello Budapest, hello Magyarország!” bővebben