2020. 02. 14.

14. hét
Csütörtökön, míg a gyerekek az oviban uzsonnáztak, végre sikerült leülnöm a Nagy óvó bácsijával, aki már egy jó hete szeretett volna velem elbeszélgetni (erről egy másik posztban bővebben lesz szó). A megbeszélés kissé hosszabbra nyúlt, mint gondoltam, és már épp mondtam volna neki, hogy mennem kell összeszedni a fiúkat, mikor egyszer csak megjelent a férjem a Kicsivel a kezében és integetett be a tanári szoba ablakán (tudta, hogy ott leszek, mert előre mondtam neki, hogy aznap lesz a megbeszélés).
“Hiba volt terhesen a másik gyerekemet cipelni” bővebben






