Hónap: 2023 január

19. hét

December 4., vasárnap este fél hat. Iszonyatosan fáj megint a derekam. Fél öt körül kezdődött, amikor a köldököm és a hasam egyszerre fájdult meg – olyan volt, mintha szét akarnának hasadni. Ez a hülye sérv egyre rosszabb. A férjem félve pislogott rám – pedig azt már nem is mondtam neki, hogy mindemellé még olyan érzésem is van, mintha épp kézzel tágítanák a hüvelyemet.

Az az igazság, hogy túltoltuk ezt az évet, de leginkább a végét és ez most már nemcsak mentálisan, de fizikailag is kezd megmutatkozni. Ez a mostani hétvége is annyira leszívott minket, hogy egyszerűen úgy érzem, nincs erőm a következőhöz…

18. hét 

November 27, vasárnap. Meghalt a mikró. Esti filmnézéshez csináltunk (volna) benne pattogatott kukoricát, mikor egyszer csak leállt és nem lehetett többé bekapcsolni… abszolút nem volt tervben, hogy új mikrót vegyünk, mert ez se volt még régi, erre tessék. Ismét egy újabb, megoldandó probléma.

Az egyetlen “jó” dolog, hogy így legalább nem kell azon gondolkodni, mire költsük az ajándékcsekkeket, amit a munkáltatótól kaptunk karácsonyra, mert máris lett helye.

17. hét Folytatás 

Miután szökdécselve távoztam a dokitól, úgy éreztem, menten éhenhalok. Egyből a nem messze lévő pékség felé vettem az irányt, ahol magamba tömtem egy brióst – aztán a biztonság kedvéért vettem még egy megacsokis fánkot is. Csak mert megérdemlem. (De legalább nem azonnal ettem meg, hanem eltettem uzsonnára).

Innen indultam befelé az irodába. Úgy döntöttem, hogy ott egyből a HR-re megyek és bejelentem a dolgot nekik is – főleg, hogy emailben értesítettek: miután visszaálltam teljes munkaidőbe, leszek szíves az eddigi heti két nap helyett háromszor bejárni az irodába. Márpedig én ezt nagyon nem szeretném.

17. hét

November 20, vasárnap. A napot a terheskörlevél olvasásával kezdtem, mint az elmúlt 12 hét minden vasárnap reggelén. A mai levélből megtudhattam, hogy a babám már 13 cm-es és 140 grammot nyom, illetve “vidáman mozgatja a tagjait és ez így folytatódik majd egészen a terhesség végéig”. Na igen, ezt érzem is 🙂 

“A porcok, amik most a csontvázat alkotják, kezdenek igazi csonttá alakulni” – folytatódott a szöveg, majd hozzátették: “A 17. héten a babád hall”. 

Hát szegény, akkor nincs könnyű élete. 

Ezenkívül megtudhattam még, hogy az ösztrogénszint emelkedése miatt az orrom bedugulhat. Stimm. Minden reggel így ébredek – bár ma reggel legalább fejfájás nélkül, migrénmentesen. Épp ezen elmélkedtem, mikor a férjem egyszercsak sebbel-lobbal berobbant a hálónkba.

16. hét

November 13. Vasárnap. Éjszaka K. többször is felébredt, először hajnali kettő előtt, aztán háromkor. Engem annyira lefárasztott a sok apró éjszakai ébredés meg a járkálás hozzá, hogy egészen reggel nyolcig aludtam. Jó sok hülyeséget álmodtam ezalatt össze 🙂

Mikor felébredtem és kimentem a nappaliba, a Középső meg a Kicsi a Szépség és a Szörnyet nézte – a Kicsi tátott szájjal, mert eddig még sose engedtünk neki ilyet. Mivel a kedvenc meséim egyike, odatelepedtem melléjük és együtt néztük tovább. 

A férjem közben kijelentette,

15. hét 

November 6. vasárnap. Kész. Vége. Nincs több festés, felújítás, költöztetés, átpakolás, stb – legalábbis idénre már biztos nem. Nincs több szennyeskupac, teregetnivaló, szárítón száradó, soha véget-nem érő, feldolgoznivaló ruhagöngyöleg és vasalatlan. A nappalinak mostanra állandó részét képező két szárító és a vasalódeszka végre eltűnt a színről.

A szobákban nincs többé szétválogatnivaló, szelektálandó, fiókok és tatyók mélyén gyűlő papírfecni, csokipapír, rendkívül értékes miegyéb, amit ki kéne kukáznom. Minden holmi a végleges helyére került mindenki szobájában. Jó, van még egy kis kupac cucc a Nagy asztalán,

14. hét – folytatás.

Péntek. Reggel még mindig a babák voltak porondon: együtt reggeliztettük őket, a Nagy öltöztette a sajátját, a Középső meg cumiztatta az övét. Kornél végül átvette Pizza felett a hatalmat (a Nagy babája), és míg a bátyjai öltöztek, ő is cumiztatta egy kicsit. 

14. hét

Vasárnap délelőtt átcigöltük a fiúk ágyait a Nagy új szobájába és nekiálltam kipakolni a beépített szekrényt is, hogy a cuccaikat áthordva végre az utolsó szobát (a Középső leendő szobáját) is kifesthessük…. kb. délelőtt tízre azonban a derekam bemondta az unalmast. Hasogatott és a hasam alja is megfájdult, vagyis a baba egyértelműen jelezte, hogy ezt most nem kéne. 

Le is dőltem kicsit, a terhespárnát mint valami gonosz elleni amulettet a lábaim közé szorítva – dehát mind tudjuk, hogy az egyébként jól működő család az ilyen pillanatokban hirtelen leáll, és mindenhez az én személyes jelenlétem kellene… főleg a Kicsinek. Szerencsére jött az ebéd és le lehetett fektetni őt, hogy legyen egy kis nyugalmam. 

13. hét 

Október 23., vasárnap. Nem akarom elkiabálni, de mintha múlóban lennének a hányingerek… ami tök jó! Cserébe egy borzasztó hosszú és kényelmetlen napot kellett túlélnem… mivel ma is a sakkversenyen ülhettem, csak most már a Középsővel gyarapodva.

Az ő korosztálya ugyanis túl kicsi egy háromnapos versenyzéshez (ha engem kérdeztek, a Nagy is, mert még csak 8 éves), ezért nekik rövidített játszmák voltak és két nap alatt lezavarták az összeset.

12. hét

Október. 17., hétfő. A Kicsi a napot a fül-orr-gégésznél (itteni nevén ORL) kezdte. Végül férjem vitte el, hogy ne kelljen megint bemásznom vele a városba. Inkább lemondta 1-2 meetingjét, mert én nem értem volna vissza munkakezdésre – plusz az üzemanyaghiány miatt elindulni se tudtam volna a kocsival, mert nincs benne elég benzin. 

Szerencsére jó hírekkel jöttek haza: minden rendben, mindkét fülében benne van még a “diabolo”, és kis szerencsével márciusig benne is marad, így pedig elkerülhetjük a téli fülfájós időszakot. “Ez most a mézeshetek korszaka” – nyilatkoztatta ki a doki – de ez bármikor megváltozhat,