Hónap: 2023 október

Október 13., péntek

Másnap reggel megint fejfájósan ébredtem… és nem segített rajtam az sem, hogy a Kicsi már 6:37-kor kirángatott magával a nappaliba, ahol előbb azt játszotta, hogy ő béka, aztán meg azt, hogy kutya. 

A babát reggel 10-re kellett vinnem csípőszűrésre… úgy gondoltam, elég lesz elindulni kilenckor, mert nem sietünk sehova – főleg, hogy előbb az iskolába menő csapatot kellett összekészíteni, és csak mikor elmentek, kezdtem összeszedni Nina papírjait meg magamat. Mire odaértünk a kórházhoz, leparkoltam, felvetettük magunkat a felvételi irodán, odatrappoltunk a képalkotó eljárások folyosójára, ott ismét felvetettük magunkat, és aztán leültünk a váróteremben, már tíz óra is elmúlt.

Október 8., vasárnap 

A tegnap esti borzalmas migrénem reggelre se múlt el. Fejfájósan ébredtem a Kicsi szokásos “Anya, menjünk ki” szövegére – amire kivételesen csak annyit mondtam, hogy menjen ha akar, majd az apja foglalkozik vele, de nekem fáj a fejem, úgyhogy itt maradok. Tényleg borzalmasan fájt… egy porcikám se kívánta a kinti lámpafényt, meg a reggeli zajt és fejetlenséget – jobb volt bent a sötétben és csendben. Visszaaludtam.

Mikor legközelebb felébredtem, a fiúk már mind ébren voltak és Csipet csapatot néztek. Mostanában a Kicsi nagyon rákapott gyerekkorunk nagy kedvencére, és a két bátyja is tátott szájjal nézi (újra) a részeket. Én már telítődtem vele az elmúlt napokban, de ők még nem… nagyon tetszik nekik.

Nyolckor Nina is felébredt. Férj hozta ki, és a lánya épp úgy bújt hozzá, mint ahogy a szentképeken bújnak a Kisjézusok a Madonnákhoz – aztán az apja átadta nekem, és akkor meg hozzám bújt ugyanígy. Tolta a kis arcát az enyémhez, és esküszöm, hogy puszit akart adni – amiből aztán egy “nyitott szájjal összenyálazlak” mozdulat lett.

Október 3., kedd

Hajnali ötkor arra ébredtem, hogy Nina nyekereg… adtam neki egy cumit, amitől szerencsére visszaaludt. Legalább ő. Mert miután valamennyire magamhoz tértem a hirtelen ébredés után, bosszúsan konstatáltam, hogy fáj a torkom és az orrom is be van dugulva. Jól benáthásodtam… csak tudnám mitől. 

Ilyen állapotban nem volt kedvem reggel futni menni, ahogy eredetileg terveztem, úgyhogy miután leadtam a fiúkat a suliban, csak sétáltam egy nagyot, hogy azért valamennyire formában maradjak… így is minden tagom sajgott az elmúlt napokban szerzett izomláztól. 

Mikor hazaértem, férj, aki a redőnyösöket várta otthon, a babával a kezében a teraszon fogadott. Együtt nézegették a virágokat. Átvettem tőle a kisasszonyt, és bevittem magammal, aztán letettem a játszószőnyegére, hogy meg tudjak reggelizni. Újabban “beszél”, ha nem tetszik neki, hogy nem vagyunk ott vele: most is hosszú tirádákat adott elő babanyelven, amiért nem vele játszom, hanem merészeltem leülni enni. Szupercuki volt 🙂

Szeptember 29., péntek

Arra ébredek, hogy a Kicsi az ágyából átmászik a miénkbe és hozzám kucorodik. Alszik, és nincs magánál, de öntudatlan állapotában is teljesen rám fonja magát. Aztán álmában valami rossz történhetett, mert a lélegzete megváltozik és nyög is egyet.

– Anyaa! – mondja közben. Kicsit rázogatom, ettől megnyugszik. Magamhoz ölelem, és óvatosan, hogy fel ne ébresszem, simogatom a hátát. Olyan tünemény tud lenni… emlékszem, mikor még ő is baba volt, mennyit bújt hozzám… Aztán hirtelen felébred és azt mondja:

– Anya, én nem vagyok a dudud!

És a kezembe nyomja a plüssoroszlánját, hogy azzal aludjak, ne vele.

Szeptember 23., szombat.

-Anya, éhes vagyok!!!! – keltett a Kicsi szenvedő hangon reggel fél hétkor. Úgy tűnik, beállt erre: az elmúlt napokban, mióta velünk alszik, minden nap fél hétkor ébred és minden nap azzal indít, hogy ő éhes.

Kidörgöltem az álmot a szememből. A fél hetes kelés igazán baráti időpont – valljuk be, lehetne sokkal rosszabb is – de olyan jó lenne legalább hétvégén nyolcig aludni! Mindegy, majd talán ha nagyobb lesz… most inkább erőt vettem magamon, és kitrappoltunk, hogy ehessen, mert nélkülem ugye egy lépést se. Az apja már kint volt.

– Apa gye-e a konyhába! – parancsolta őt is oda, míg engem a kezemnél fogva húzott, aztán kiosztotta a feladatokat: apa csináljon kakaót, anya adjon kalácsot és falatonként etesse. Tuti, hogy egy nap még főnök lesz belőle.

Szeptember 18., hétfő 

A Kicsi viszonylag korán, már fél hétkor elkezdte mondani, hogy keljünk fel. Épp meg akartam győzni, hogy még egy kicsit feküdjünk vissza, mikor rákezdett az eső. Dörgött-villámlott, amitől kellően sötét lett az ég is – én meg orvul azt reméltem, hogy ezzel meggyőzhetem, hogy még éjszaka van – de nem lehetett hatni rá, hiába mutattam neki, hogy a napocska se kelt még fel, feküdjünk mi is vissza.

Szeptember 13., szerda 

A szerdát inkább hagyjuk is, mert egyetlen szóban összefoglalható: KA-TASZ-TRÓ-FA. Vagy nem is. A jó szó inkább a ROHANÁS.

Már az éjszaka is borzalmas volt… a Nagy kivételével az összes gyerek felébredt – ráadásul mind különböző időpontokban. Szerintem nem volt két összefüggő óra, amit végig tudtunk volna aludni férjjel. Meg is untam egy idő után, és inkább kiültem naplót írni a nappaliba úgy hajnali öt felé.

Hét órakor aztán kitántorgott a Középső.

Szeptember 7., csütörtök

Nina ma négy hónapos!! 

El sem tudom mondani, mennyire szeretjük mindannyian ezt a kis tüneményt… a mi kis csillaglányunkat. Kedves kis lénye, nevetése, selymes, finom bőre, puszilnivaló pofija, óvatos mozdulatai, amivel hozzáér az emberekhez és tárgyakhoz és a mindig kutató, kék szemek – pont olyan, mint egy kiscica.

Elég csak ránézni, és máris jókedve lesz tőle az embernek. Jelenléte szó szerint beragyogja az otthoni kavalkádot, mintha a benne lakozó jóság a bőrén át fénylene fel. Mindig mosolyog, és ettől nekünk is mosolyogni kell. Az ő csendes derűje és vidámsága az egész családra jó hatással van.