Hatvanhetedik rész – Mindenütt jó, de legjobb otthon

Február 26., hétfő 

A hajnali – mostanra szinte már menetrendszerű – hányás után Nina részéről az egész család nyugodtan aludt tovább egészen reggel hétig. Sajnos még így is egy teljes óránk maradt a reggeli kezdetéig – amit a fiúk nagyon nehezen viseltek.

Mivel aznapra is extrém szeles napot mondtak, már tegnap eldöntöttük, hogy inkább bemegyünk a közeli városkába körbenézni, mert úgyse tudnánk ilyen időben a tengerparton játszani, mikor szó szerint lefújja a szél a fejünket.

Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
Shadow

Szerző: Shadow

Az oldal fenntartója és egyben szerkesztője, írója.

“Hatvanhetedik rész – Mindenütt jó, de legjobb otthon” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  2. hat eleg faraszto volt meg olvasni is a nyaralast, de utolag azert az ember (altalaban) mar csak a szepre emlekszik 🙂
    Apukad egyebkent nem tudna anyukadra hatni? Ok, tobb olyan segitseget nem ad vszinu mint amire Nektek szuksegetek lenne…de legalabb a megjegyzeseitol megkimelhetne Titeket..
    Amugy Neked van meg elado türelmed? Szivesen vennek felarral is..szamomra elkepeszto, milyen jol birod ezeket a helyzeteket.. :))
    Nekem sajnos nincs ennyi turelmem, pedig olyan jo lenne…Persze igyekszem anyuval nem osszeveszni de en naluk mar nem tudom jol erezni magam a boromben (sosem tudtam igazan..)
    Amugy annyiban felmentenem, h igen ha otthon elnetek biztosan mas lenne a segitseg, mert en legalabbis azt tapasztaltam, h az osszezartsag viszi el ezeket a kapcsolatokat a rossz iranyba ami nyilvan nem ilyen mertekben lenne meg ha egy orszagban elnetek…
    Nalunk legalabbis eleg jo volt a kapcsolat anyammal amig ki nem koltoztunk, de akkoriban max 1 ejszakat aludtunk otthon…Kikoltozes utan ez valtozott nyilvan..nem is mukodik mar a kemia . Ha ok jonnek hozzank akkor inkabb, anyum is leereszt, de ez meg nem nagyon van (7,5 ev alatt 5x volt nalunk , alkalmankent max 3-4 ejszaka) orulnek ha tobbszor ki tudna jonni mert ilyenkor jol egyutt tudunk elni (altalaban :)) de neki mar az egeszsegi allapota sem olyan sajnos (emiatt meg persze lelkifurim is van)

    1. Jesszusom, ne haragudj, elfelejtettem válaszolni erre a kommentedre! Pedig olvastam, csak aztán eltereltek… :(( Sorry!!

      Szóval ahogy telik az idő, az emberek tényleg csak a szebb részére emlékeznek a nyaralásnak… anyám megjegyzéseit nem lehet beléfojtani 😀 Neki ez a szurkálódás az egyik fegyvere, nem is ő lenne, ha ezt nem csinálná. Egyszer nem tudott még úgy megérkezni hozzánk – de nem csak mióta Fr.o.ban élünk, már Mo-n, a saját lakásunkba se – hogy az első ÖT percben ne tegyen valamilyen megjegyzést… pl “Milyen ferde ez a függöny”, “Nem tetszik, ahogy ezt megcsináltad” meg hasonlók… csak hogy jól kezdődjön a vendégség. Ma este akarom kirakni a kövi részt, abban is tett természetesen olyan “kedves” megjegyzést, mielőtt elmentek volna, hogy az ember utána még fél órán át azt rágja magában… mindegy, már megszoktam 🙂 Plusz a gyerekeim kiképeztek rendesen türelemből – de bevallom, én is ember vagyok, időnként én se bírok csomót tenni a nyelvemre 😛

      Namost az összezártság nyilván nem tesz jót, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha otthon élnénk, a segítség nagyjából ugyanennyiben merülne ki – ellenben sokkal többet hallgathatnánk, hogy mit nem csinálunk jól/milyen rosszul neveljük a gyerekeinket/ő mennyit segít nekünk. Emlékszem, mikor tavaly egy telefonbeszélgetésben ő maga is mondta, hogy “ha itthon laknátok, mennyivel többet tudnánk segíteni”, majd kiderült, hogy ja, ő azt úgy gondolta, hogy munka után, hazafelé menet “beugrana” egy fél órára, babázna kicsit, aztán menne is tovább… hát köszi, de ez max neki lenne jó, nekünk meg csak bezavarna az esti rutinba – azért, hogy ő feltöltődhessen babaillattal, babamosollyal.

      Én nem tudom, hogy amúgy ő milyen nagymama lenne, ha otthon élnénk, mert az unokái születésekor már nem éltünk otthon… lehet, hogy akkor ő is másképp alakult volna – bár szerinte neki igazából jobb így, hogy az unokáit csak évente párszor látja, mintha minden kéthétben ott lógnának nála.

    1. Ha volt is konkrét oka, az (azóta) se derült ki. Szerintem egyszerűen csak nem tetszik neki a viselkedésem/sünk, és minél többet van velünk, annál kevésbé viseli jól. Pedig isten látja lelkemet, hogy nem bosszantani akarjuk – de mégis, már maga a létezésünk és bizonyos helyzetekben az, ahogy lereagáljuk azokat, már idegesíti… lásd a trambulinos-karatés sztorit pl. Nem véletlen kaptam meg tőle már többször is, hogy rossz anya vagyok :S

      Apám egy darabig igyekszik csitítgatni és persze játssza a villámhárító szerepét, de mint nekem többször célzott rá, sőt, mondta is, ő már nem akar elválni, inkább elviseli anyámat, és igyekszik tudomást se venni az ilyen alakításairól… én ezt is megértem. Sok szinten megvan köztük a rutin, az összhang, az együtt gondolkodás… más szinteken viszont ő maga is bosszantja, sokszor tudatosan is.
      Senkinek sem egyszerű (anyámnak sem), de mivel ez nem az én életem, és ha otthon vagyunk is, mindig “vendég” vagyok náluk, az ő házukban, nem is szólhatok bele, mit hogyan csinálnak 🙁

    Vélemény, hozzászólás?