December 4., hétfő
Kora délután megérkezett az öcsém. Kocsival mentem érte a megbeszélt találka-helyre, ahol egy kis kalamajka után végül csak megtaláltuk egymást, én pedig – kis túlzással – rögtön a nyakába is ugrottam örömömben. Látszott, hogy meglepődött (gondolom nem számított ekkora érzelemkitörésre) de – mint később elmondta – nagyon jól esett neki, hogy ennyire megörültem szerény személyének.
Ezt leszámítva azonban minden zökkenőmentes volt. A tesóm gyorsan és flottul belesimult a családunk életébe. A gyerekek imádják, hogy itt van – a két nagy kitüntetett figyelmet szentel neki, és Nina is pazarlóan szórja rá a mosolyát – de legfőképp a Kicsit tette boldoggá, hogy itt van velünk.
Mielőtt tovább olvasnál, kérlek járulj hozzá a blog működéséhez egy egyszeri összeggel a https://www.gofundme.com/nina-naploja oldalon, vagy kérj forintos átutalást, és aztán jelentkezz be. Minden ezzel kapcsolatos adatot megtalálsz az Információ fül alatt.
“Negyvenkilencedik rész – Anya, én tudom, hogy nem létezik a Mikulás – oké, de légyszi ne buktass le!” bejegyzéshez 35 hozzászólás