Shadow in France

Április 7., kedd

A Középső szerint nyitott szemmel aludtam éjszaka.

Nem mernék rá megesküdni, hogy tényleg így volt – bár ha igen, akkor az elég vicces – de a gyerek váltig állítja, hogy ő LÁTTA az emeleteságyból lenézve rám, hogy nyitva a szemem. Hm. Az mindenesetre biztos, hogy a két kicsi éjszakai ébresztései nélkül egész jól kipihentük magunkat reggel hétre.

Április 5., húsvétvasárnap

6:27. Férj felém fordult az ágyban és suttogva azt kérdezte: hol vannak a tojások?

Beletelt pár másodpercbe, míg megértettem, mit akar… Gyorsan elsuttogtam neki, hol találja a nyuszicsomagokat a konyhában, mire kisettenkedett, hogy szép halkan elrejtse őket a kertben.

Április 4., szombat

Éjszaka férj kiköltözött a nappaliba, mert nem fértünk el a túl kicsi ágyon hármasban. Nina ugyanis fél kettő tájban felsírt, és csak akkor nyugodott meg, mikor magam mellé vettem – ám az egyhuszas heverő ehhez már nem volt elég széles.

Másnap reggel tehát Ninussal kettesben ébredtem. Hat óra múlt nem sokkal – és ahogy kinyitottam a szemem, egyből az jutott az eszembe, hogy ma van az esküvő, vagyis készülődni kell!!

Április 1., szerda

Másnap reggel korán keltem és korán is indultam el otthonról. Ma tartották K. barátnőm anyukájának a temetését, és mivel véletlenül pont úgy jött ki a lépés, hogy itthon voltam Magyarországon és apám vállalta, hogy vigyáz a gyerekekre, míg én ott leszek, semmi akadálya nem volt, hogy elmenjek.

Március 29., Virágvasárnap

Reggel, hosszú idő után először megmértem magamat a fürdőben.

64,5 kg… nem is tudom, mikor láttam utoljára ezt a számot a mérlegen – morfondíroztam magamban.

– Na majd én kezelésbe veszlek és lefogyasztalak – mondta férj nevetve, mikor később büszkélkedve elmondtam neki a hírt a konyhában.

Március 25., szerda

Reggel negyed 9-kor a Kicsi ébresztett.

Bocsánat, ez így nem pontos: igazából 4:30-kor ébresztett, mikor átjött a hálószobánkba szepegve és a sírást visszanyelve, hogy aztán lefeküdjön az ágyunk végéhez a szőnyegre.

Március 20., péntek

Mire másnap reggel felébredtem, a többiek már mind ébren voltak, férj pedig a teámat a kezembe nyomva rögtön a lényegre tért: rá tudok-e tenni egy medencét a képekre a házunk mellé, hogy leadhassuk látványtervnek?

Naná, hát mire való a photoshop?

Március 16., hétfő

Hajnali háromkor arra ébredtem, hogy borzalmasan fáj a gyomrom. Hm, valami rosszat ettem? Már elalváskor is éreztem a diszkomfortot, de azt hittem, majd kialszom. Hát nem így lett… nagyjából két órán keresztül látogattam a mosdót, mielőtt ismét el tudtam volna aludni.

Másnap reggel annyira rosszul voltam, hogy moccani is alig bírtam. A hányinger – ha nem is teljesen – de legalább elmúlt, viszont minden izületem és izmom fájt. Annyira, hogy még feküdni is rosszul esett.

Március 14., szombat

Szombat. A kilenc órás bébitorna előtt pontosan 32 perccel ébredtem…. aaaah, semmi kedvem elmenni rá! – gondoltam át, míg felültem az ágyban.

Nina azonban már pisilés közben rám nyitott, és miután rám nevetett – milyen vicces, hogy anya is pisil néhanap – rögtön azt mondta, hogy “Megyünk bébitornára???” Úgyhogy összekapartam magam és mentünk.

És milyen jól tettük!

Március 10., kedd

2:42.

A Kicsi bömbölésésre ébredek.

Mivel férj füldugóval alszik mellettem, felkelek és bemegyek a szobájába. Semmi erőm, csak a kötelességtudat visz.

– Kornél!! Kornél, fáj valamid???