Augusztus 23., szerda
Öt óra. Nina jelez, hogy enni kér. Megetetem, és már nem tudok visszaaludni… sok dolgot kell ma elintéznem, és úgy számoltam ki, hogy csak akkor érek oda mindenhová időben, ha jó korán elindulok Budapestre. Úgyhogy csak hallgatom a madarak hajnali kórusát és izgulok, hogy el ne aludjak véletlenül.
Hatkor végül csörgött férj ébresztője. Ő is felkelt velem. Mindig ezt csinálja, pedig még nyugodtan alhatna, de ha valahova hajnalban kell mennem, akkor kötelességének érzi, hogy ő se aludjon tovább, hanem kiüljön velem a konyhába. Ilyenkor megszállja a szentlélek, vagy nem tudom, és míg én öltözködöm, addig ő kávét vagy teát főz nekem – sőt, sokszor még reggelit is tálal, pont mint egy gondos anya. Olyan jól tud esni! És főleg az, hogy tudom, hogy nem kéne neki megtennie – de mégis megteszi.
“Harmincadik rész – Viszlát Magyarország!” bejegyzéshez 54 hozzászólás