Shadow in France

7.hét 

Szept 12. hétfő. Az első UH napja. Rémes ez a koraterhesség… a hányinger továbbra is megvan, és a savanyú, illetve krumplis kaják utáni vágy is. Ami segít egy kicsit, az a jeges víz, annyi jégkockával, amennyi csak a pohárba belefér. Sokszor megkívánom és iszogatom nap közben is.

Mára volt betervezve az ultrahangos vizsgálat ideje, amire a múlt heti férfibába beírt minket a feleségéhez. Ismét elcaplattunk hát férjjel a tőlünk gyalogtávra lévő rendelőbe, ahol csekélyke 20 perces csúszás után már fogadtak is. Mivel mindketten dolgoztunk és az ebédidőnket áldoztuk rá, hogy eljöhessünk, nem volt mindegy, mennyi időnket veszi el a dolog, és már épp kezdtünk idegeskedni, mikor szólítottak. 

6. hét

Szept 4., vasárnap. Hajnali ötkor a Kicsire ébredek….. “Anaaaa!” – mondja, de mikor bemegyek hozzá, meggondolja magát és inkább a “mamamát” kéri, aki az apja, majd előzékenyen hozzáteszi azt is, hogy kokokó, hátha nem értenénk, miért van ránk szükség, engem pedig elutasítása jeleként hátra tol.

Na jó, ha már így esett, elkocogok inkább pisilni, mert nagyon kell már. Ez a terhespisilés hosszú távon nagyon demoralizáló… és hiába nem én etetek, persze már nem bírok visszaaludni, főleg, hogy a hasam alja is úgy feszül és nyom, mintha épp most akarna az összes belsőségem előtörni belőle egy ponton keresztül. Nagyon kellemetlen érzés… hogy okozhat ekkora fájdalmat valami, ami a terheskörlevél szerint még csak akkora, mint egy rizsszem?

5. hét

Aug. 30. kedd. Pokolian fáj a vállam. A Kicsi fél éjszaka fent volt – isten tudja mi lelte – és ezért kellőképpen fáradtak vagyunk a férjemmel együtt – meg persze ő is. Ma már két órát megy bölcsibe – ennyi időm jut majd a nyugodt munkára. Éljen az ismételt beszoktatás!

A Nagy szintén itthon van, mert délután gasztroenterológiára kell vinnem, így nem mehetett a tesójával napközis táborba. Borzasztóan idegesítő formáját hozza mostanában: mást se hallani tőle napok óta, mint hogy minden “uncsi”. Ja de, mégis: kb. ötpercenként azt, hogy “Mikor megyünk már a boltba???” A tanszerlistáról ugyanis már csak egyetlen tétel hiányzik neki: az agenda, vagyis az iskolai naptár, amibe beírja majd a feladatait. 

Zene olvasáshoz: https://www.youtube.com/watch?v=2m2Lr_HqCfg

Arra ébredek, hogy őrülten ciripelnek a kabócák. Minden reggel nekilátnak, még mielőtt kitörne a hőség… több százan lehetnek, és épp az ablakunk alatt-mellett-felett ciripelnek. Szeretem hallgatni őket.

Már bőven világos van, de a függönyön keresztül még épp csak hogy beszüremlik az aranyszínű nyári nap fénye. A férjem is ébredezik. Hátulról átkarol, aztán a hasamra teszi a kezét. Csönd van, egyikünk sem szólal meg. Tudom, hogy ugyanarra gondol, mint amire én: hogy talán most sikerülni fog.

Az elmúlt hetekben folyton “jeleket” láttam. Tudom, hogy ha az ember nagyon el akar érni valamit, akkor minden arra emlékezteti… de mégsem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy az érkezésünk utáni éjszaka a hotelünkig vezető hosszú, sötét úton kétszer is kivilágított keresztet láttam az éjszakában. Hogy a hely, ahova érkeztünk, annyira szép, mintha az isten is arra teremtette volna, hogy leendő kismamák lelki békéjét biztosítsa. A sok virágszirom a földön, a smaragdzöld tenger, a nyugodt víztükör, a naplemente ezernyi színe… és a végtelen csend.