Shadow in France

Augusztus 27. vasárnap

Az utazás utáni nap reggelén a Nagy, ahogy felébredt és kijött a szobájából, már futott is hozzám – de nem ám azért, hogy puszit adjon, vagy megöleljen, mert három napja nem láttuk egymást, áá dehogy.

Ő azért futott, mert két napja azt várta, hogy megérkezzek, és ő megrendeltesse velem a jedi jelmezt, amire oly régóta vágyott. Hála a születésnapjának, meg a magyarországi rokonok vajszívének, összegyűltannyi zsebpénze, amiből már kijött egy jelmezre való.

Augusztus 23., szerda

Öt óra. Nina jelez, hogy enni kér. Megetetem, és már nem tudok visszaaludni… sok dolgot kell ma elintéznem, és úgy számoltam ki, hogy csak akkor érek oda mindenhová időben, ha jó korán elindulok Budapestre. Úgyhogy csak hallgatom a madarak hajnali kórusát és izgulok, hogy el ne aludjak véletlenül.

Hatkor végül csörgött férj ébresztője. Ő is felkelt velem. Mindig ezt csinálja, pedig még nyugodtan alhatna, de ha valahova hajnalban kell mennem, akkor kötelességének érzi, hogy ő se aludjon tovább, hanem kiüljön velem a konyhába. Ilyenkor megszállja a szentlélek, vagy nem tudom, és míg én öltözködöm, addig ő kávét vagy teát főz nekem – sőt, sokszor még reggelit is tálal, pont mint egy gondos anya. Olyan jól tud esni! És főleg az, hogy tudom, hogy nem kéne neki megtennie – de mégis megteszi.

Augusztus 19., szombat

A tegnap esti jelenet a kutyás nővel sajnos mára se ment ki a Nagy fejéből. Már reggel azzal indított, hogy ő még mindig nagyon sajnálja azt a nénit, és ha nagy lesz, ő minden héten egy napot azzal fog tölteni, hogy az ilyen néniken segítsen. Újra átvettük, hogy néniket és gyerekeket bántani egy férfinak sem szabad, mert a testi erőnkkel visszaélni minden, csak nem szép, és aki mégis ilyet tesz, az nagyon buta.

– És a pokolba fog kerülni, igaz? – kérdezett bele a Középső, aki eddig csöndben hallgatott.

– Egészen biztosan – válaszoltam neki határozottan. Legalábbis én biztos oda küldeném az ilyen alakokat – tettem hozzá még gondolatban.

Augusztus 14., hétfő

A búcsúi mise után tegnap a két nagy még elment az apjukkal hullócsillagot nézni D.-ékhez, mert az ő kertjükből állítólag jobban látni az égboltot, mint tőlünk.

Ebben van igazság, mert az ő telkük szélesebb és magasabban van, mint a miénk – én mégis nagyon mérges voltam férjre, hogy nem maradtak itt nálunk, és így engem – miután a babát nyilvánvalóan nem hagyhattam egyedül – megfosztott tőle, hogy a fiúkkal együtt nézhessem a Szent Lőrinc napi csillaghullást.

Ninának tényleg meghozta az étvágyát a falusi levegő. Ennek legszembetűnőbb jele, hogy most már mindkét orcáján van gödröcskéje. 😊

Holnap lesz három hónapos nagylány. Legújabb tudománya, hogy ki tudja venni a bal kezével a cumit a szájából – aztán persze megy a sírás, hogy hova lett és valaki adja vissza.

Augusztus 3., csütörtök

Egy hajnali hármas, babára való ébredést és egy 5:50-es etetést leszámítva éjféltől egészen reggel kilencig alhattam. Nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen – azt meg pláne nem, hogy mikor ébredtem arra, hogy a kelő nap fényében úszik a szoba. Most nem azért, de egészen más érzés arra kelni, hogy az augusztusi napsugár melege játszik az arcodon és ez ébreszt fel, mint arra, hogy sötétben trappolsz át a háromévesed szobájába, mert az bömböl, hogy hol vagy…

Július 31., hétfő

Az igencsak mozgalmas, keresztelős vasárnap után másnapra csupa pihentető dolog volt betervezve. Első körben Színváltószemű lányhoz volt időpontunk masszázsra: a gyerekeket a nagyszülőkre hagytuk, és aztán elindultunk. Én mentem elsőnek, míg férj elvitte a kocsit szervízbe, majd ő is jött utánam.

Lélekben már napok óta a kellemes masszázsra készültem, amit majd ott kapok – és szívből reméltem, hogy az immár hetek óta sajgó vállamat is sikerül meggyógyítani, mert a konstans fájdalom már kezdett az őrületbe kergetni.

Július 28., péntek

A hazaút utáni reggelen pontban hét órakor egy irtózatos, Kicsi-féle ordításra ébredtem. Annyira hangos volt, hogy felhallatszott a földszintről az emeletre.

A baba hálistennek nyugodtan szuszogott mellettem, és nem ébredt fel rá… én viszont igen, és mivel tudni akartam, miért üvölt úgy, mint akit nyúznak, kiugrottam az ágyból és lerobogtam a konyhába, hogy megtudjam mi baja.

Július 24., hétfő

Ma elmentünk a gyógytornászhoz – rájöttünk, hogy úgy a legegyszerűbb, ha egymás után kérjük az időpontjainkat, így egyetlen oda-vissza úttal megússzuk és a babára is felváltva tudunk vigyázni. Így esett, hogy férj egy órán keresztül tologathatta Ninababát, aztán átadta nekem, és ő vonult be “kezelésre”.

Mivel aznap még nem ebédeltem, átmentem a szomszéd boltba, hogy nézzek magamnak valami kaját. Ahogy a babával járkálunk a sorok között, egyszercsak akkora jégeső szakadt le, amilyet talán még életemben sem láttam. Tíz-tizenkét percig ha tartott, de olyan brutális volt, akkora jégdarabok hullottak és úgy áradt közben a víz, hogy az valami nem mindennapi volt.

Július 17., hétfő

A tegnapi, katasztrofálisan végződő nap után ma is nagyon rossz passzban voltam… a kedvem a béka feneke alatt volt kettővel.

Teljes csődtömegnek éreztem magam… folyton az járt a fejemben, hogy valahogy semmi sem akar sikerülni. A bal vállam – hiába a csontkovács múltkori kezelése – továbbra is nagyon fáj. A laptop is nagyon nyomaszt, ideér-e valaha vagy sem, átvertek-e vagy sem, és a rám nehezedő feladattenger is itt van mindezek mellett. Mielőtt hazaindulnánk Magyarországra, még rengeteg dolgot kell elintéznem, és egy hétvégi mininyaralás is tervben van – de semmihez sem érzem magamban az erőt. Minden olyan kilátástalannak tűnik…