Shadow in France

30. hét, folytatás

Február 23., csütörtök. Reggel hétkor nekilátok dolgozni. Férj ilyenkor, ha reggeles vagyok és otthonról dolgozom, nagyrészt egyedül viszi a hátán az ébresztést-reggelit-öltözést-wcztetést-fogmosást és én csak a “végén”, az indulás előtti utolsó, finoman szólva is zaklatott tíz percben szállok be, hogy minden táska, kulacs, sportcucc, dudu tutira meglegyen, és persze hogy elköszönjek tőlük. Ez általában 8:10-kor szokott bekövetkezni, hogy 8:20-ra odaérjenek az iskolai kapunyitásra. Addig azonban a laptoppal az ölemben meghúzódom a kanapén, igyekszem úgy tenni, mintha ott se lennék és csak hallgatom, ahogy zajlik az élet.

30. hét 

Február 19., vasárnap Harmincadik hét. Vagyis még 10 hét – najó, ezzel együtt még 11 – maradt. Az 77 nap… te jó ég! Egyszerre sok is meg kevés is…. egyrészt már számolok vissza és nagyon vágom a centit – de közben meg meg is rémít a tudat, hogy már “csak” ennyi időm maradt mindent összekészíteni, elrendezni, helyre tenni.

29. hét – még mindig folytatás

Február 17., péntek Miután kibeszélgettük magunkat a férjjel a napokig tartó távollét után, mi is elaludtunk. Nagyon kényelmetlen volt az ágy és egyáltalán nem volt pihentető az alvás. Többször felébredtem éjszaka, mert nem fértünk el egymás mellett rendesen. Végül hajnali fél hatkor inkább felkeltem és írni kezdtem.

29. hét – folytatás

Február 15. szerda. A bőven éjfélig tartó honlapépítés után még beszélgettem egy kicsit tesómmal is, úgyhogy nagyon késő volt, mire lefeküdtem a nekem megágyazott kanapén. Ennek ellenére 4:15-kor arra ébredtem, hogy nem bírok aludni a nyomorult gyomorsavtól. 

Hirtelen nem tudtam, hol találhatnék egy kis kekszet, motoszkálni meg nem akartam, úgyhogy kínomban a félig megevett, délutáni isleremből haraptam párat (nyilván nem segített semmit). A baba viszont egy pillanat alatt felébredt tőle, és …

29. hét 

Február 12., vasárnap, 5:45 

– Anyaa, láló! – ébreszt a Kicsi. Kétségbeesetten keres az ágyában ülve, úgyhogy felugrok a sajátomból (már amennyire ez jelen állapotomban lehetséges) és megyek, hogy megnyugtassam. Ahogy odaérek és megfogja a kezemet, rögtön az apját kezdi keresni.

– Mamaaaa – mondja panaszosan, de az apja most nincs itt, úgyhogy nem fogom tudni előkeríteni neki. Végül kiegyezünk apa helyett egy kakaóban.

28. hét

Február 5., vasárnap. Hát eljutottunk ide is: kezdődik az utolsó trimeszter, annak minden nyűgjével. Nyűgös vagyok, igen, és már várom, hogy vége legyen. A férjjel is megbeszéltük, hogy már egyikünk sem akarja, hogy terhes legyek még egyszer… elég volt ennyi, nincs kedvem és nem is érzem hozzá magamban az erőt, hogy újra előlről kezdjem. 

A babát természetesen nagyon várom, de se az első trimes rosszulléteket, émelygéseket, a parázást, a vérzéseket, a kötelező vérvételeket, az alkohol- és mindenmentes életet, se a második trimes görcsöket, a hasam tágulást, a mellem kinyúlását, az elnehezedést, a puffadást, meg az összes többi nyűgöt már nem akarom.

27. hét

Január 29., vasárnap. Az éjszaka nagyon nyugisan telt és egészen reggel fél nyolcig alhattunk. Egyik gyerek se zavart meg minket – hacsak a pocakban lévőt nem számítjuk, mert a szokásos terhespisi-körjárat és az utána következő izgatott rugdalózás azért megvolt hajnalban. Mikor visszafeküdtem, a férj a kezét a hasamra tette,

26. hét

Január 22. vasárnap. I-SZO-NYAT. Röviden így lehetne jellemezni a napot. 

Reggel a férj citromos teával ébresztett, aztán míg a gyerekek mesét néztek, egy kicsit végre csak egymással lehettünk, beszélgettünk, megöleltük egymást. Nagyon kezd belecsúszni a rossz hangulatba megint… nyomasztják a pénzügyek, és emellett folyton rossz szülőnek érzi magát.

Próbáltam nyugtatni, hogy egyikünk sem hibátlan, és nyilván lehetnénk jobbak is, de azért rossznak sem nevezném magunkat. Aztán csak mert annyira rossz szülő, mire megittam a teát és véget ért a mese, nekiállt gofrit csinálni a gyerekeinek, mert még tegnap a sakkversenyen megígérte nekik. 

Apropó verseny: kiderült, hogy a gofrit a Nagy tanító nénije árulta előző nap a büfében, mert az ő fia is klubtag és …

25. hét

Január 15., vasárnap. Fejfájással feküdtem és azzal is ébredtem. A Cumielvétel Napja után a Kicsi szerencsére végigaludta az éjszakát, és csak reggel 6:10-kor ébredt.

Utána persze már nem aludt vissza – nyilván, hiszen vasárnap van. Ekkor én is felkeltem és bevettem egy paracetamolt, majd a fejemet betakarva …