Február 5., hétfő
Hétfőn lévén újra nekiveselkedtünk a bölcsis beszoktatásnak. Ez alkalommal nem voltak gazdák, akik elállták volna az utat, a tüntetés ugyanis lecsengett – volt helyettük kora reggeli veszekedés a fiúk között.
Pedig olyan jól indult minden… szokásuktól eltérően nem ültek órákon át a reggeli felett, és az öltözködéssel is viszonylag gyorsan végeztek mindhárman. A Nagy magától megfésülködött, igazi jókisfiús frizurát varázsolva magának a tükör előtt.
– Anya, most már TÉNYLEG nagyon össze-vissza állt a hajam, muszáj volt megfésülni! – mondta, mikor végzett. Eddig soha nem zavarta, ha torzonborz volt, úgyhogy igencsak furdalt a kíváncsiság, minek köszönhető most ez a hirtelen változás – de mikor rákérdeztem, kinek akar tetszeni, csak hallgatott.
“Hatvankettedik rész – Melyben Nina elkezdi a bölcsit, a családi napon pedig kiderül, hogy a Kicsit az egész ovi ismeri” bejegyzéshez 26 hozzászólás