Ötvenkilencedik rész – Nem is értem, hogy fér bele ennyi minden egy hétbe

Január 22., hétfő 

Az éjszakai ramazuri után más már nem történt, csendben és nyugalomban aludt a család minden tagja egészen 6:15-ig, mikoris Nina enni kért. Utána persze már nem aludt vissza, ami miatt 6:40-kor a Kicsi is végleg felébredt. Sírt, hogy éhes a pocakja, úgyhogy kidöcögtünk megetetni.

Mézes kalácsot kért. Kettőt. Mikor megkapta, akkor meg azért sírt, hogy nem tud enni, mert fáj a bobója (tegnap elesett és egy minimális, fél centis kis horzsolás lett az alsó ajka és az álla között). Sóhajtva kezembe fogtam hát a mézes kalácsot és nekiálltam falatonként etetni vele, miközben arra gondoltam, hogy kevés dolog van, amit jobban utálok a mézes kalácsnál… mindegy, mennyire próbál vigyázni az ember, utána a fél ház ragadni fog tőle. Most is: bár csak két ujjal csippentettem fel a kalácsot, már a fél kezem mézes volt (pedig nem folyt), és emellé a Kicsi keze, a ruhája egy része, az asztal és a fél fején a haj. Hogy mitől? Rejtély.

Szerző: Shadow

Az oldal fenntartója és egyben szerkesztője, írója. Shadow összes bejegyzése