Harminckilencedik rész – “Nina az én babám meg anyáé. De másé nem!”

Október 8., vasárnap 

A tegnap esti borzalmas migrénem reggelre se múlt el. Fejfájósan ébredtem a Kicsi szokásos “Anya, menjünk ki” szövegére – amire kivételesen csak annyit mondtam, hogy menjen ha akar, majd az apja foglalkozik vele, de nekem fáj a fejem, úgyhogy itt maradok. Tényleg borzalmasan fájt… egy porcikám se kívánta a kinti lámpafényt, meg a reggeli zajt és fejetlenséget – jobb volt bent a sötétben és csendben. Visszaaludtam.

Mikor legközelebb felébredtem, a fiúk már mind ébren voltak és Csipet csapatot néztek. Mostanában a Kicsi nagyon rákapott gyerekkorunk nagy kedvencére, és a két bátyja is tátott szájjal nézi (újra) a részeket. Én már telítődtem vele az elmúlt napokban, de ők még nem… nagyon tetszik nekik.

Nyolckor Nina is felébredt. Férj hozta ki, és a lánya épp úgy bújt hozzá, mint ahogy a szentképeken bújnak a Kisjézusok a Madonnákhoz – aztán az apja átadta nekem, és akkor meg hozzám bújt ugyanígy. Tolta a kis arcát az enyémhez, és esküszöm, hogy puszit akart adni – amiből aztán egy “nyitott szájjal összenyálazlak” mozdulat lett.

Szerző: Shadow

Az oldal fenntartója és egyben szerkesztője, írója. Shadow összes bejegyzése